Infostart.hu
eur:
364.01
usd:
315.51
bux:
149543.41
2026. augusztus 12. szerda Klára
Az El a kezekkel a gyerekektől, ennyi nem elég! címmel, az Országos Közös Akarat elnevezésű szervezet kezdeményezésére tartott demonstráció résztvevői a budapesti Szent Gellért téren 2024. február 21-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Fáklyákkal vonultak a Kossuth térre a tüntetők

„Ennyi nem elég, el a kezekkel a gyerekektől” címmel szervezett tüntetést az Országos Közös Akarat.

Az Országos Közös Akarat által szervezett demonstráció résztvevői a Szent Gellért téren gyülekeztek, majd a Szabadság hídon keresztül vonultak fáklyás menettel a Kossuth Lajos térre − írja az Index.

Meleg Sándor szociális munkás a Szent Gellért téren felállított színpadon kifejtette: ahogy bánnak ma a gyerekekkel, az határozza meg Magyarország jövőjét. Hangsúlyozta, hogy A szociális munkás hangsúlyozta, a szociális szektorban dolgozók bére ma az egyik legalacsonyabb a közszférában, így megszűnik az utánpótlás.

Bercsek Blanka, az Egységes Diákfront tagja úgy látja, a kegyelmi ügyben ugyan lemondott két politikus, de elfelejtették az áldozatokat. Szerinte a gyerekeknek annyi volt a bűne, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, segítséget kérni pedig nehéz, mert nem tudják, hogy kiben bízhatnak.

Giay Lola, az Egységes Diákfront tagja arról beszélt, hogy ez nem egy megosztó ügy, mindenki valódi gyermekvédelmet akar. Hangsúlyozta, hogy az abúzusnak véget kell vetni, legyen az testi, lelki vagy szexuális.

Szilágyi Kitti óvodapedagógus pedig arról beszélt, hogy megemlékezni és emlékeztetni jöttek. Azért vannak itt, mert véletlenül kiderült egy tragédia, de ők már nem cselekedhetnek véletlenül, csak együtt tudják elvégezni a munkát, a gyermekvédelem ügye bármilyen hovatartozásnál feljebb áll. A tiltakozás este negyed nyolckor ért véget.

Címlapról ajánljuk
Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrajnában aggodalmat keltett, hogy Oroszország a vártnál gyorsabban fejleszti saját műholdas internet-hálózatát. Kijevnek sikerült elérnie, hogy az oroszokat letiltsák a Starlink-rendszerről. Ők viszont saját műholdas hálójukat jövőre hússzorosára bővíthetik, segítve a drón-hadviselést és a harctéri kommunikációt.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×