Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.84
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Boris SV/Getty Images

Tízezer sorfát igényelhetnek zöldítéshez az önkormányzatok

A szebb és zöldebb településkép érdekében a döntéshozók tizenhárom fajta facsemete közül válogathatnak, amíg a készlet tart.

A Településfásítási Program negyedik ütemében újabb tízezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések zöldítéséhez az önkormányzatok. Tavasszal 4000 darab, az őszi ültetési időszakban 6000 darab fa áll az igénylők rendelkezésére – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A miniszter emlékeztetett, hogy az agrártárca még 2020-ban az Országfásítási Program részeként hirdette meg a Településfásítási Programot, amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása mellett, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program és a Közös Agrárpolitika erdősítési támogatásait. A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy sikerült megfordítani a korábban csökkenő erdőtelepítési trendet, és az országfásítás keretein belül 43 700 hektár új erdő telepítésére nyertek pályázati forrást a magyar gazdák.

A Településfásítási Program eddigi három ütemében összesen 46 ezer sorfát ültettek el csaknem 1500 településen,

amelyhez a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2 milliárd forint támogatást biztosított. A most meghirdetett negyedik ütem keretében év végéig 56 ezer darabra nő az elültetett fák száma, amelyhez további 550 millió forint támogatás áll rendelkezésre. A Településfásítási Program így a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés – hangsúlyozta.

Nagy István ismertette, hogy a korábbi Településfásítási Programokban résztvevő minden település újra igényelhet sorfát, ugyanakkor a programban való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, erre a 2024. január 15-30. közötti időszakban van lehetőség a www.orszagfasitas.hu weboldalon.

A regisztrált települések február 1-től adhatják le az online igényléseket, a fákat pedig tavasszal és ősszel szállítják majd ki.

Az érdeklődők ezúttal is 13 fafajból választhatnak a készlet erejéig, településenként minimum 10, maximum 30 darab sorfát. A fák konténeresek vagy földlabdásak, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A szakszerű ültetés érdekében továbbra is minden fához támasztó karót, takarómulcsot és védőrácsot biztosítanak. A fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, és más élőlények otthonául is szolgálnak majd, ezért minden igénylő ajándékba kap egy madárodút is.

Az elültetésre kerülő 10 ezer sorfát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja. A program lebonyolítását az Országos Erdészeti Egyesület segíti. Bővebb információ a www.orszagfasitas.hu oldalon érhető el. Ugyanitt nyílik meg az online regisztrációs felület 2024. január 15-én.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×