Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.76
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Tudja a rendőrség, hogy ki vágta ki a fákat a csillaghegyi Duna-parton

Megtalálták, hogy ki vágta ki az egyenként 250 ezer forintért telepített fákat a csillaghegyi Duna-parton.

A III. kerületi rendőrkapitányság és a III. kerületi közterület-felügyelet ma (hétfő) délután helyszínelésén azonosította az elkövetőt, aki elismerte a tettét - írta napközbeni posztját kiegészítve Budapest főtájépítésze.

Ahogy arról az elsők között beszámoltunk, és helyszínen fotót is készítettünk, a csillaghegyi Piroska utca végénél, a Duna-parton, kivágtak több, nemrég ültetett fát.

fotó: Infostart
fotó: Infostart

A helyszínen mindenki sejtette, hogy ki adhatott erre utasítást, hiszen a helyszín feltűnően közel van egy közismert luxushotelhez.

Az árvíz elleni védekezéssel indokolták a tettet, de Bardóczi Sándor azt írta közösségi oldalán, hogy a hullámtérben található ingatlanok a jogszabály szerint a kerítésük vonalában védekezhetnek. Ráadásul az előrejelzések szerint az ár tetőzésekor sem biztos, hogy eléri a közismert szálloda határát. Éppen ezért, tette hozzá a szakember: "az engedély nélkül történt fakivágás az árvízi védekezéssel még elméletben sem indokolható”.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×