Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
323.55
bux:
147313.28
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Amit eddig tudni lehet az új csok pluszról - és amit nem

Új, az első közös otthon megvételére, nagyobb otthonba költözésre és lakásbővítésre is felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány csok plusz néven - derült ki a kulturális és innovációs miniszter kormányinfós bejelentéséből. Az eddigi csok-konstrukcióhoz képest számos változás lesz.

A jelenleg elérhető csok-lehetőséghez képest nagy újdonság, hogy a 2024-től életbe lépő új, az 5000 főnél nagyobb településeken érvényes "városi" csok csupán kedvezményes hitelként indul, és nem lesz kezdeti állami támogatás. Így - bár a hitelhez kisebb önerő is elég - az indulás kissé nehezebb lehet, de a feltételeket aztán a második és harmadik gyermek megszületését követően könnyíti az állam. Pozitívum továbbá a megemelt hitelösszeg is.

Szintén újdonság a mostani konstrukcióhoz képest, hogy egy vállalt gyermek esetén is kérhető hitel,

illetve hogy a már megszületett gyermekeket is beleszámítják a gyerekszámba. Igaz, itt vannak még tisztázásra váró kérdések, például hogy két, gyermekes ember házasságakor a pontosan miként szólnak a gyermekszámra vonatkozó kitételek.

Kedvezőtlen viszont, hogy egyedülálló anyák már nem vehetik fel a csok pluszt (a mostani csok igényelhető számukra is), csak és kizárólag házasságban élők.

A bejelentés szerint a kamattámogatott hitelkonstrukció az ország egész területén igénybe vehető, az 5 ezer lakosúnál nagyobb településeken akár a falusi csokkal együtt is.

Egy gyermek után 15 millió, kettő esetében 30 millió, három gyermek esetében 50 millió forint hitel igényelhető, 3 százalékos kamattal.

Az első közös otthon megvételekor elegendő 10 százalékos önrészt biztosítani (ez fele a mostani elvárásnak), másik lakásba költözés vagy bővítés esetében pedig 20 százalékos önerővel kell a családoknak rendelkezniük.

A hitel futamideje 10-25 év lehet.

A csok plusz hitelkonstrukció az édesanyák 41 éves koráig igényelhető, de egy kétéves átmeneti időszakban azok az idősebb nők is kérhetik a támogatott hitelt, akik igazoltan túl vannak várandósságuk 12. hetén.

  • A CSOK Pluszt telekvásárlásra nem lehet felhasználni.
  • Ismét lesz felső értékkorlát: az első közös otthon megvásárlása esetén az ingatlan értékének felső határa 80 millió forint,
  • lakásbővítés vagy újabb gyermekek születése miatti nagyobb lakásba költözés esetén 150 millió forint.

(Az 5 ezer lakosúnál kisebb települések esetében nincs ilyen limit.)

Újdonság a mostani konstrukcióhoz képest, hogy egy évig csak a kamatot kell majd törleszteni, az első gyermek születése esetén a családok egyéves hitelmoratóriumot kérhetnek, így egy évvel meghosszabbodik a futamidő.

A második és minden további gyermek megszületése esetén a tőkéből 10-10 millió forintot elengednek.

Az első lakást vásárlók önerőhiánya egyes számítások szerint a Babaváró hitellel fedezhető.

Mint azt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai tájékoztatón közölte, a részletszabályokat tisztázó rendelet a későbbiekben jelenik majd meg. Remélhetőleg ebből kiderül majd, hogy hogyan "számítanak" a korábbi kapcsolatokból származó gyerekek, marad-e a csok plusznál is az illetékmentesség és az áfa visszaigénylésének lehetősége.

A falusi csoknál is van változás: a kormány egységesítette a gyermekek után járó vissza nem térítendő támogatás mértékét: egy gyermeknél 1 millió, két gyermeknél 4 millió, háromnál 15 millió forintra.

A kormány ingyenes típusterveket tett elérhetővé a családok számára, így tervezési költség is megtakarítható - emlékeztetett a Kormányinfón Csák János.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×