Nem titok, hogy nagyon sok momentum az életében köti a felesége édesanyjához, Ruttkai Évához. És tulajdonképpen a magyar bor fokozott ismerete is hozzá kapcsolódik. Mi ez a történet?

Ez egy régi történet. Amikor diák voltam, akkor mi legfeljebb fekete címkés cseresznyét ittunk, mert a bor ihatatlan volt. De 1981-ben vagy 1982-ben feleségem édesanyja Egerben játszott nyáron, és a próba után mondta, hogy menjünk ki a Szépasszony-völgybe, és kóstoljunk. Én szokásomhoz szíven előre rohantam már, kértem négy pohárban egri bikavért, és kihoztak műanyag tálcán, vizes pohárban vörös italt. Megkóstoltam, és megállapítottam, hogy az körülbelül százszor jobb, mint amit Pesten lehet palackban kapni. Odaért feleségem édesanyja, meglátta a borász, "kezit csókolom". Kivette a kezemből azt a poharat, amiből már ittam, térült-fordult, alpaka tárca, vörösboros pohár, az ezerszer volt jobb, mint amit egy perccel előbb ittam. Rájöttem, hogy a bor egy nagy titok, és valami rémlett gyerekkoromból, amikor én csak úgy belekortyolhattam.

A könyvében azt írja, hogy kétéves volt, amikor először megkóstolta a bort.

Kétéves voltam, mert a háborúban édesapám édesanyámmal leküldött minket Zalaegerszegre, mint a háborútól a legtávolabbi csücsök. A szüreten ültem anyám ölében, és talán el is aludtam, de a házigazda fölkiáltott, hogy bort ide már. Ezt én is kiabáltam, hogy "bojt ide", és akkor anyámtól kaptam egy korty bort, hogy tudjam, hogy a "bojt ide" mit jelent, de ez még nem volt mélyen rám ható esemény. Az, amikor Egerben egyszer csak kiderült, hogy a Pesten kapható borokhoz képest a borászoknál is van kisebb és még nagyobb minőség, tehát hogy a bor egy titok. És akkor ez elkezdett érdekelni, de lényegében a '90-es években párhuzamosan azzal, hogy a magyar bor kezdett újra föltámadni, kerültem borászok közelébe, és aztán ott ragadtam.

Mik voltak a főbb állomások, amelyek egészen odáig elvezették, hogy a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli tagja lett?

Ez úgy kezdődött, hogy a budavári borfesztivállal párhuzamosan volt mindig egy nagy tömegvacsora, akkor még a kongresszusi palotában, az utolsó az Arénában volt. Ez azt jelentette, hogy a szervezők meghívtak 10, aztán 14 éttermet, és mindig valami művészetet kapcsoltak hozzá. Filippinyi Évához, a rádióshoz, akivel sokat dolgoztam akkor, és akinek a férje, Kalász Márton volt, az írószövetség akkori elnöke, futott be a kérés a borászoktól, hogy küldjenek 14 írót, aki tud bort inni, vagy akar bort inni. Nem egészen értettem, de mindenesetre azt mondták, hogy menjünk el a feleségemmel a Gambrinus étterembe, mert ott lesz egy vacsora. És ott derült ki, hogy ott nem sok író van, hanem én vagyok a feleségemmel az író, és ott van a teremigazgató, a sommelier, két remek borász, Gál Tibor és Gere Attila, és végig kell ennem egy nagyon válogatott ötfogásos vacsorát, ehhez két fantasztikus borász borai, és ezt meg kell írnom másfél oldalban, a legkegyetlenebb műfaj író számára, mert ez lesz a műsorfüzetben. Azt mondták, hogy ez az egyetlen, ami tényleg használható volt az írók írásai közül. Nyilván szerepet játszott feleségem és az édesanyja emléke, hogy akkor a következő évben színészeket hívjunk. És akkor én azt találtam ki a feleségemmel, hogy a meghívott éttermek nevéhez igazítjuk a történetet, tehát Remíz étterem, akkor A vágy villamosa és Eszenyi Enikő, aki akkor játszotta. Vagy Alabárdos, akkor Falstaff, és Kállai Ferit hívom meg, akiről éppen akkor könyvet írtam, tehát nagyon jó kapcsolatunk is volt.

Így született meg a tizennégy étterem, mindegyik étterem nevéhez kapcsolódva egy dráma és a drámát éppen játszó színész. És akkor ott ragadtam. Világ életemben kíváncsi természetű ember voltam, fogalmam nem volt a gasztronómiáról. Nem voltam az a rendszeresen vendéglőbe járó ember, viszont így a budavári Fortuna étteremben mindent láttam, és aztán vittem a hallgatóimat, akkor azt a bizonyos híres nagy évfolyamot, Tompos Kátya, Zöld Csaba, Nagy Sándor, ott tanultak meg bort inni. És így kerültem bele a körbe.

Ez a beszélgetéssorozat alapozta meg azt az ötletet is, hogy a Márai Szalon létrejöjjön, amit 14 éven át vezetett?

Az úgy kapcsolódott a borhoz, hogy a Borok Házában létrehozták a Márai Szalont, és kétszer nekikezdtek, kétszer bedöglött. Akkor az I. kerületi polgármester fölhívott, és ő mondta, hogy "lehelj lelket ebbe a Márai Szalonba". Megkérdeztem, mennyi pénz van, mondta, hogy kevés, mondtam, abból fogjuk csinálni. Megkérdeztem az akkori borász ismerőseimet, hogy kéne egy-két pohár bor. Aztán a végén már jelentkeztek a borászok, hogy hoznának bort a Márai Szalonba, aminek az volt az érdekessége, hogy nem egy kaptafa történet volt. Színész, hentes, főpap, író, festő, humorista, virágkertész, és mindig bor. Mindenféle ember, és mindig a végén volt egy pohár bor és egy borász. És valószínűleg nagyon jól működött, mert 14 évig mindig kaptam megbízást rá, hogy a következő évet is csináljuk.

Mára már szőlőbirtoka is van!

Abból adódott, hogy át kellett alakítani az életünket a korom miatt, és úgy döntöttünk, hogy bezárjuk a Ruttkai Éva Emlékszobát, nem tudjuk már fenntartani, és eladjuk azt a házat, és Belbudán kényelmesen veszünk egy lakást, ahol meg tudunk már lenni a feleségemmel. Maradt némi pénzünk, és mondtam a feleségemnek, hogy ez a pénz, ha bent hagyom a bankban, lassan fogyni fog, mert a kezelési költség elfogyasztja. Ha kiveszem, rögtön elköltöm, mert ismerem magamat, akkor még veszek két könyvet. Márai Sándor azt írta, hogy idős korra az embernek kell, hogy szőleje legyen. És akkor fölhívtam Vida Péter barátomat, és kiderült, hogy ő művelte egy idős házaspár szőlőjét, akik éppen készpénzért el akarták adni, Vida Péternek nem volt készpénze, csak hitele. Mondtam, Péter, ennél ideálisabb helyzet nincs, nekem pont annyi pénzem volt a bankban, amennyiért meg lehetett menni ezt a földet. Fél hektár, de ez egy 100 éves kadarkaültetvény. És mikor megvettem, így lettünk mi öregkorunkra szőlőbirtokosok, de természetesen nem én művelem a földet, hanem teljesen baráti alapon Vida Péter.

Az véletlen, hogy éppen kadarka?

Az véletlen, mert egy százéves ültetvény volt. Vida Péter imádta ezt, ő művelte addig is. A szíve szakadt volna meg, ha valaki megveszi, aki elviszi a szőlőt. Vagy akár egy másik szekszárdi borász. Úgyhogy az ő számára ma is szerelmetes földje a mi fél hektárunk.

A kötet, az Egy korty magyar bor előszavában úgy fogalmaz, hogy ennek a könyvnek magyar borok a főszereplői, magyar borászok a hősei, a tettestársai pedig a mesélő kedvű barátai. Mire tanították önt ezek az emberek és ezek a történetek?

Ez a könyv arról szól, hogy a nagyon széles baráti, értelmiségi körből, amellyel így vagy úgy munkakapcsolatban, baráti kapcsolatban vagyok, egy-egy barátot meghívok, és valamilyen borról bezsélgetünk, ami hozzá is kapcsolódik. Például Madame Pompadour azt mondja, hogy az egyetlen ital, ami a női szépséget megőrzi, az a pezsgő. Mondtam, nosza, akkor Hampel Katalint felhívom, egy divatszalonban fogunk pezsgőzni, elmentünk először a szalonjába, ott megittunk három pezsgőt, aztán meghívtam hozzánk, ott megittunk négy pezsgőt, és közben kiderült, hogy a divatba hogy kerül be az ital, de közben Hampel Katalinnak megmutattuk azokat a még a feleségem édesanyjától megőrzött jelmezeket, amit úgy vett kézbe, hogy azt mondta, ez a fekete ruha eredetileg fehér volt. Valószínűleg egy XIX. századi nagyon elegáns hölgy hálóköpenye, csak befestették, merthogy Mása volt a Csehov: Három nővérben Ruttkai Éva, és az egész ruha 12 deka. Valami hihetetlen finom anyag, nálunk egy fiókban fekszik a ruha, mert lógni sem szabad, mert ha lóg, akkor egy idő után tönkre fog menni.

Mindez azt is igazolta, hogy a bor mindenféle területet képes összekötni? Ott van középen, mint kapocs, és minden irányba vezet az útja?

Embere válogatja. Nálunk minden út a boron keresztül vezetett, hiszen minden vendéggel, akit meghívtam, bort kóstoltunk. De a költészet bor, a bor költészet. Igen, mindenféle emberhez hozzákapcsol. Gondolja meg, hogy Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal arról lehet beszélgetni, hogy a bencések, akiknek saját boruk van, meg borászatuk van, hogy hogy kapcsolódik a bencés szerzetesi élethez a bor, és aztán a civil életünkhöz. Hamper Katalinnal a divat és a pezsgő kötött össze. Kosárka József, aki nemzetközi borakadémikus volt, de alapvetően profi diplomata, nagykövet Chilében, szobrot állít Mexikóban Kossuthnak, és egyébként borász. Rengeteg embert kapcsol össze a bor, és kiderül, hogy a legkülönbözőbb emberekkel. Olyanokkal is, mint Kárpáti Tamás Munkácsy-díjas festő, aki mondta, hogy ő nem igazán szereti a bort, és aztán leült, és remekül iszogatott, de kétfajta ezerjót kínáltam neki. Egy nagyon egyszerű, nagyon vékony, igazi jó kis asztali bort, és egy hordós Frittmannt. Nekem az ízlett persze, mert egy komoly, mindenben gazdag bor. Kárpáti Tamásnak a vékony bor ízlett, és ez is nagyon jó. Van, aki édes bort iszik, van, aki nem iszik. Édes vörösbor nincs, persze az más kategória, de a vendégeim azért bort szerető és jó bort szerető emberek voltak. Kapocs a bor, mindenféle irányban kapocs az emberekhez, vagy legalábbis az én baráti körömben mindenkivel sikerült a boron keresztül nagyon jó és nagyon tartalmas beszélgetéseket végigélvezni, és ebből született a könyv.

Aminek egészen személyes a hangvétele, látszik, hogy minden élményét beleírta, ami a borhoz kapcsolódott, és mindenhol utal írókra, költőkre, sőt még a Szentírás is megjelenik a könyvben. Ez azt jelenti, hogy az irodalom és önmagában az íráskultúra minden területén fellelhető a bor jelenléte?

Igen, van a könyvben olyan is, ami irodalmi vonatkozás, és kiderül, hogy a magyar költők néha remek dolgokat írtak a borról. De számomra az sokkal izgalmasabb és sokkal fontosabb volt, hogy a beszélgetőpartnerrel hogy találkozunk a boron keresztül. Említette a Szentírást. Várszegi Asztriknak – én evangélikus vagyok, ő katolikus – fölvetettem, hogy hogy fordították a Bibliát reformátusok, katolikusok. Nagyon izgalmas kérdés volt pont a bor vonatkozásában, hogy máshogy értelmezik a bort. Ezek olyan történetek voltak, ahol számomra az volt az izgalmas, hogy akivel beszélgetek, az a saját működési területéről hozza a példákat. Egy borról nekem egy vers jutott eszembe, a feleségemnek meg egy festő. Ő gyerekkorában sokkal erősebben kötődött a festészethez, mint az irodalomhoz, én meg már tízévesen verseket olvastam. Következésképp bennem a bor hamarabb fakaszt föl irodalmi anyagot, gondolatot, asszociációt. A feleségem rögtön színekben, képekben kezd gondolkodni. Várszegi Asztrik, amikor nem a Szentírásról beszéltünk, akkor rögtön elmesélte, hogy Heki papa mit gondolt a borról, mert Heki papa egy híres öreg szerzetes volt, "Heki papa túl sokat iszol, ne igyál annyit!" Mire mondta Heki papa, hogy inkább legyen borvirágos az orrom, mint vízköves a fogam. Ezt nekem a pannonhalmi főapát mondja, és ettől más. Olyan is volt, hogy régi ivócimborámmal beszélgettünk, azért kérdeztem, mert nagykövet volt Angliában, hogy milyen borokat kínált a nagykövet. Remek történeteket mesélt arról is, hogy például Fülöp herceg, Erzsébet királynő férje egy nagy fogadáson félrehívta a nagykövetet, hogy "mondja, tényleg igaz az, hogy a magyarok reggel pálinkát isznak?" És a nagykövet mondta, hogy "felség, ez kétségtelen, ez igaz". "Na jó, jó," mondta a herceg, "de mennyit?" Most arról én nem tehetek, hogy ezt a régi ivócimborámat kinevezik miniszternek, nincs benne a könyvben, de ilyenek vannak véletlenül, de nekem a miniszter nem miniszter, hanem régi ivócimborám, akit meghívtam, és nagyon jól elbeszélgettünk a borról. Azt vettem észre, hogy két-három pohár bor után az emberek őszinték lesznek. Szívesen és jókedvűen beszélgetnek. Hangsúlyozom, még spicces sem voltam. Egyszer berúgtam 19 éves koromban, az más. Hülyeség volt, és megtanultam, hogy ezt nem kell csinálni, csak ki kell próbálni. Egyszer.

Ez a titok? Egy korty bor?

Nem, az egy korty nagyon tág fogalom, de a könyvben benne van, hogy egy hemina. Mert a hemina az a bencések mértékegysége, ugyanis a regulában, ami most már több mint másfél ezer éves, szerepel, hogy minden szerzetes napi egy hemina bort ihat. Kideríthetetlen, hogy mennyi az egy hemina, ez egy római mértékegység, amiben folyadékot, árpát, búzát, sok mindent mértek, és ahány évszázad, mindig más a mennyiség. Szent Benedek bölcs ember volt, és azt mondta, hogy minden szerzetes napi egy hemina bort ihat. Senki nem tudja, mennyi az egy hemina, de ott van mellette egy szentírási idézet, hogy mindenkinek a maga mértéke szerint kell.

Mindenkinek megvan a maga heminája?

Azt szoktam mondani, hogy a feleségemnél a hemina az két deci, nálam egy palack.

Maradva még az irodalomnál. Inkább múzsa a bor, vagy inkább az írás tárgya?

A bor a múzsa, hogy tárgya lehessen az írásnak. Én például este dolgozom, este kilenc után éjjel egyig, fél kettőig, és elfogy egy palack bor. Engem stimulál a bor. Működteti az agyamat, a heminán belül persze. Aki túllépi a saját hemináját, az meghülyül, én kétségbeesve látom azt, hogy divattá vált az, hogy azért iszunk, hogy elveszítsük a fejünket. Nem, a bor élesebbé kell, hogy tegye a gondolkodásunkat. Az a jó, ha úgy isszuk meg azt az egy-két vagy három-négy pohár bort, hogy egyre bölcsebbek, egyre okosabbak, egyre intelligensebbek leszünk, egyre több az alkotóerőnk, vagy tudunk okosan beszélgetni. Abban a pillanatban, ha túlléptük ezt a határt, és már csak nézel, akkor kár volt inni. A bort élvezni kell. Nekem döbbenet, amikor valaki a másfél deci bort lehajtja egyszerre. Persze valószínűleg olyan bort is iszik, de a borból minden kortyot élvezni kell, mert olyan bort kell inni. Színészpalántáknak mondtam mindig azt, amikor megláttam egyszer, hogy egy PET-palackban másfél liter bor volt 300 forintért. Mondtam, egy pohár bort igyanak, de jót. És akkor vittem őket a Bock Bisztróba, mert ott pohárral lehet kapni a Nagykörúton a bort, de mindenféle jó bort. Rászoktattam a minőségi borivásra a hallgatókat, rájöhettek, hogy egy korty bor néha több, mint egy liter.

Van kedvence akár írók vagy költők közül, aki ön szerint a legeslegjobban ír a borról?

Márai Sándor, mert tényleg ő ír a legjobban. Általában nagyon sokan idézik Hamvas Bélának A bor filozófiája című könyvét. Hamvas rendkívül szellemes, remek olvasmány, csak a könyvének a borhoz igen kevés köze van, mert mindent kitalált. Remekül gondolkozik, Márai viszont jól ivott, és utána tudott jól írni. Tehát Márai sokkal kevesebb borról ír, mint Hamvas Béla, azokat mind kóstolta, és arról mind véleménye volt. És íróként izgalmasabb fantáziával írta borról, mint Hamvas. Hangsúlyozom, A bor filozófiája alapkönyv.

A könyvben egy teljes fejezetet szentel a tokaji édes boroknak. Lehet azt mondani, hogy továbbra is a királyok bora és a borok királya a tokaji?

Igen, a tokaji édes borokról egy egész fejezet van, de a tökéletesen száraz tokaji furmintokról is. Tokaj egy különlegesség. Tokajhoz fogható különlegesség Magyarországon csak még a Badacsony, mert ott van olyan talaj, ami a világon csak a Kanári-szigeteken. Egy terület kitettségében Tokaj egy világkülönlegesség. Az egy másik kérdés, hogy az édes borok divatja most alant van.

De mondják is, hogy nem illik édes bort inni.

És a borászok panaszkodnak is, hogy ne csak ajándékozzátok, hanem igyátok is az aszút. De ez divat, hogy nem illik édes bort inni.

Aki igazán ért hozzá, az nem édes bort iszik, hanem szárazat, de minimum félszárazat.

A helyzet az, hogy minden borban a minőség a lényeg. A száraz borban is van borzalmas, vacak, és aszúból is. Amikor én láttam a karácsony előtti vásárban, hogy tokaji aszú 2100 forint, akkor elkezdtem gondolkozni, hogy mi lehet ebben az üvegben. Mert 2000 forintért nem lehet aszút csinálni, az képtelenség, az nem aszú, hanem cukrozott valami. És még egy, amit az előbb mondott, hogy nem illik édes bort inni. Volt idő, és majd lesz idő, amikor csak azt illik inni. Emlékszem arra, hogy mondjuk húsz évvel ezelőtt a rozé az csak rozé volt. Aztán jött egy olyan bumm, hogy a rozé drágább lett az étteremben, mint egy jó vörösbor. Holott a rozé készítési költsége körülbelül egy jó vörösbornak a tíz százaléka, és már lecseng a rozékorszak, most pezsgőt inni divat. Minden borász is pezsgőt gyárt, mert el lehet adni a pezsgőt. Vidéki színházakban meglepődtem, hogy kimegy a szünetbe, és már ki vannak készítve a pezsgők, ami önmagában természetesen agyrém, de most divat, és illik pezsgőt inni a színházi szünetben.

A bor mennyire divat? A borászok azért panaszkodnak, hogy a fiatalok nem igazán a magyar bort, meg a bort önmagában preferálják, hanem mindenféle egyéb trendi italokat.

Aki be akar rúgni, az természetesen nem bort iszik, hanem rövidet. De azt én nem tekintem elfogadható, durván fogalmazok, még embernek sem. A bor nem arra való, hogy rosszul érezzük magunk a végén. És egy csomó embernél nagyon fontos, hogy mindegy, hogy mit iszik, csak hasson. Én meg úgy gondolom, hogy nem kell, hogy hasson a bor, de jó legyen inni. Ez viszont pénzkérdés is, mert van 1000 forintért egy liter bor és van húszezer forintért egy liter bor. Ezért van nagyon nehéz helyzetben a magyar borászat, mert a tankerekben készülő chilei bor olcsóbb, mint a magyar bor. Igaz, hogy a hajóra viszik föl a mustot, és mire Hamburgba ér, már palackban van. Hát olyan is, de meg lehet inni. Ez a könyv egy pici hozzájárulás lehet ahhoz, hogy az emberek a jó magyar bort igyák. Nagyon más ízvilág egy francia bor, egy olasz bor, egy horvát bor, pedig a határ túlsó oldalán készült, de más a borkultúrájuk. Nagyon izgalmas borok is vannak, Kaliforniában ittam elképesztő borokat. Az is egy nagyon speciális borvidék, talaj, meg sok nap. És Magyarországon is nagyon különbözők a borvidékek borai. Van, aki például szereti a sopronit, mert azok savasabb borok. Én már csak lokálpatriotizmusból is, mint bebíró, a szekszárdi borokat szeretem, de a Balaton-felvidékieket is. Az az igazság, hogy a hírhedt borhamisító környékről, Soltvadkertről Frittmann János remek borokat készít. Az is más. Ez a könyv ebből a szempontból lehet izgalmas, hogy kiderül, hogy ahány magyar tájegység, ott másfajta borok vannak. Énnekem a kedvenc borom a cabernet sauvignon. Persze, attól függ, hogy honnan. Mert én inkább Villányban iszom a cabernet sauvignont, és Badacsonyban kéknyelűt kérek, mert azt meg a világon máshol nem lehet inni.