Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
324.47
bux:
143802.75
2026. október 15. csütörtök Teréz
Polgárőrök és rendőrök közösen járőröznek Hercegszántó határában, a magyar-szerb határ közelében 2018. április 4-én. Harminc polgárőr a rendőrökkel közösen ellenőrzi a déli határszakasz melletti településeket, tanyákat az ott élők biztonsága érdekében április 6-ig.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Polgárőr szövetség: érhetetlenek ezek a „science fiction”-be illő szalagcímek

Cáfolja azokat a sajtóban megjelent híreket az Országos Polgárőr Szövetség sajtófőnöke, miszerint egy törvénymódosítás után a polgárőrök vezényelhetőek lennének a határra. Mint mondta: a jogszabály csupán a jelenlegi helyzet rögzítése.

Egy salátatörvény részeként kerül a parlament elé a polgárőrségről szóló törvény módosítása is – fogalmazott az InfoRádiónak Bakonyi Ágnes, rögtön cáfolta azokat a híreket, miszerint a polgárőrök vezényelhetők lennének.

A polgárőrség nem vezényelhető szervezet, az Országos Polgárőr Szövetség 66 ezer tagja pedig önkéntesen, civilként vesz részt a közrendvédelemben

– szögezte le a sajtófőnök, aki maga sem tudja, hogy honnan indultak a „science fiction”-be illő szalagcímek.

A szakértő emlékeztetett, hogy a polgárőrség működését és jogait egy 2011-es törvény szabályozza. A polgárőrség önkéntes szolgálatot lát el, civil szervezetként, így a rendvédelemnek csak áttételes a részei, csak segítik a rendvédelmi szervek munkáját – mutatott rá Bakonyi Ágnes. A sajtófőnök megerősítette, hogy miután az elmúlt években néhány paragrafus okafogyottá vált, tárgyalásba kezdtek a Belügyminisztériummal, hogy módosítsák a törvény egyes részeit.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a határvédelemben évek óta közreműködnek polgárőrök is. A mindennapok során a határvédelmi tagozat több mint száz partneregyesületének tagjai nagyon komoly szolgálatot látnak el a déli határ védelmében, segítve a rendőrség, a határvadászok és katonaság munkáját. Éppen ezért szerették volna, hogy az alapfeladataik közé – amiben például a közbiztonság védelme és a felvilágosító tevékenység is szerepel –, bekerülne a határvédelem is – tette hozzá.

Tudnivaló, hogy a polgárőrök a határvédelemben is civilként vesznek részt, voltaképp csak közreműködnek a közterületi járőrszolgálatban, úgymond figyelőszolgálatot látnak el, de például önvédelmi fegyvert sem viselhetnek.

„Mi nem fogunk el illegális határátlépőket, maximum őrizzük őket a rendőri utasítás alapján”

– fogalmazott Bakonyi Ágnes, megismételve: tényleg érthetetlen, hogy honnan jött a félreértés, például vezényelhetőek lesznek és ők fogják védeni a határt. „Nem, nem, nem mi fogjuk! Csak közreműködünk.”

A sajtófőnök hangsúlyozta, hogy a polgárőrök nem hivatásosoak, hanem önkéntesek, amiben benne van, hogy ellenszolgáltatás nélkül végzik a feladataikat, de saját akaratból.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Irán új módszerre váltott és egyelőre elérte a célját

Hiába közölte Washington, hogy a félidős választásokig nem terveznek csapást mérni Iránra, Teherán taktikát váltott és egyre több hajót támad meg a Hormuzi-szorosban. Legutóbb egy újabb konténerhajót süllyesztettek el. Az olajszállítás ismét drámaian visszaesett. Nevük elhallgatását kérő hivatalnokok nyilatkoztak a fordulatról.

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×