Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: magyarepitok.hu/Főmterv Zrt.

Vízcső-rekonstrukciós matek: íme a főváros számai

Évente nagyjából 80 milliárd forintra lenne szükség a főváros és az agglomeráció csővezetékeinek rekonstrukciójához. Ezt Tüttő Kata, városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes mondta az InfoRádiónak. A jelenlegi vízdíjakból azonban erre egyetlen fillér sem jut.

Három évvel ezelőtt vették észre a Fővárosi Vízművek szakemberei, hogy szivárog a főnyomóvezeték a pesti rakpart alatt, a Lánchíd közelében. Az érintett 2,2 kilométernyi szakaszt mostanra sikerült kicserélni, a teljes beruházás összköltsége elérte a 3,8 milliárd forintot. A vízművek már akkor is jelezte, hogy a felújításra a vízdíjból nem telik – emlékeztetett Tüttő Kata az InfoRádiónak nyilatkozva. Így végül a Fővárosi Vízművek – mely korábban értékesítette a székházát –

az új székházára félretett pénzt „ásta el a földbe”, ugyanis abból az összegből finanszírozta a vezeték felújítását

– tette hozzá.

A beruházás azonban csak tűzoltásra volt elegendő, ugyanis a Fővárosi Vízművek mintegy 5000 kilométer hosszú vízhálózattal látja el Budapestet és bizonyos számos agglomerációs települést, ami nem az elmúlt 30, hanem 150 évben épült, és bizony vannak még 100 évesnél öregebb szakaszok – magyarázta a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. „Sőt, a pesti rakparton most cserélthez hasonló, a 70-es években beépített vezetékek, amiket annak idején 30-40 évre tervezetek.”

A vízdíj viszont tíz éve nem emelkedett. A kormány ugyan többször jelezte, hogy változni fog a vízi összege, de erről egyelőre semmilyen hivatalos értesítést nem kapott a főváros. Tüttő Kata szerint nem a lakosság, hanem a nagyfogyasztók vízdíját kellene emelni. Kiemelte: évente legalább 80 kilométernyi csőrekonstrukcióra lenne szükség Budapesten és az agglomerációban ahhoz, hogy 20-30 év múlva is még biztonságos legyen a vízellátás. Mindez – a főváros számításai szerint –

nagyjából évi 80 milliárd forintba kerülne.

A rakparti vezetékek cseréjét a vízművek részben saját ingatlanjának eladásából, részben uniós forrásból finanszírozta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×