Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Electric car lithium battery pack and power connections.
Nyitókép: Prapass Pulsub/Getty Images

Hajthatatlan az akkugyáras népszavazás ügyében az LMP

Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy nézzen szembe az emberek véleményével, és tegye lehetővé, hogy egy országos népszavazáson nyilváníthassák ki véleményüket az akkumulátorgyárakról.

Tetlák Örs, az ellenzéki párt országos elnökségének tagjainak sajtjótájékoztatóján kijelentette: az emberek döntő többsége az LMP-vel ért egyet, és nem akar „akkumulátorgyarmatosítást”. Ezt mutatja a Greenpeace reprezentatív felmérésének eredménye, amely szerint a magyarok 62 százaléka utasítja el további üzemek ide telepítését – mondta.

Kijelentette azt is, hogy az akkumulátoripari stratégia megvalósításához semmi nem áll rendelkezésre:

nincs nyersanyag, ahogy elegendő energia vagy víz sem.

Tetlák Örs felhívta a figyelmet arra is, hogy néhány napja Iváncsán került kórházba számos dolgozó, mert veszélyes anyagokat lélegeztek be. A gyár felépítői pedig azt állítják: több százmillió forinttal tartoznak nekik.

„Eközben a kormánypropaganda továbbra is azt szajkózza, hogy az akkumulátoripar szigorú szabályozási környezetben működik” – tette hozzá a politikus, aki szerint azonban a valóság az, hogy ezen üzemek komoly kockázatot jelentenek az elégtelen felügyelet és a kizárólag a multik érdekét néző kormány hanyagsága miatt.

Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×