Infostart.hu
eur:
385.98
usd:
332.56
bux:
120899.91
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Glasshouse Images/Getty Images

Újabb pengeváltás az orvosi kamarai tagság ügyében

Közleményt adott ki a MOK. Korábban az egészségügyi államtitkár kétségbe vonta a kamarai tagság kapcsán tett egyes nyilatkozatok valódiságát.

Közlemény a tényekről – ezzel a címmel adott ki nyúlfarknyi közleményt a Magyar Orvosi Kamara (MOK).

A Magyar Orvosi Kamara 2023. április 2. óta 33 911 regisztrált taggal rendelkezik, akik valamennyien a törvényi feltételeknek megfelelő nyilatkozatot adtak le.

A nyilatkozatokat a Magyar Orvosi Kamara hitelesen feldolgozta, ezt a Belügyminisztérium mint a kamara felügyeleti szerve bármikor ellenőrizheti

– írják.

Az ügy előzménye, hogy korábban a kormány nagyon rövid határidővel olyan módosítást fogadtatott el az Országgyűléssel, amely megszünteti a kötelező kamarai tagságot az orvosok számára. A rendelkezés szerint azok maradnak a szervezet tagjai, akik azt nyilatkozatban jelzik március végéig.

A MOK április elején közölte, hogy több mint 33 ezren jelezték nyilatkozatban maradási szándékukat. Ahogy arról korábban az Infostart is beszámolt, Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkár erre azt mondta, sok felháborodott emailt kapott, miszerint voltak, akik annyira nem értettek egyet a mostani elnökséggel, hogy a passzív be nem lépés helyett megírták, hogy nem kívánnak csatlakozni, amire válaszul mégis egy köszönőlevelet kaptak, hogy megerősítették a tagságukat.

Az államtitkár azt is mondta, hogy „abszolút” fenntartja azt a véleményét is, miszerint a kamarának az új ügyeleti rendszerrel szembeni reakciója politikailag motivált. Annak idején az ekörül a téma körül fellángoló vita után kezdeményezte a kormány a törvénymódosítást.

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett csütörtök reggel Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Az amerikai esést lekövetve az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont Európában pozitívabb a kép. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×