eur:
395.24
usd:
366.16
bux:
65310.93
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pexels

Csak hétvégente játszanak majd a József Attila színházban

A durván megemelkedett energia árak miatt kényszerül erre a színház.

Mint azt az ATV Híradó megtudta, így a hét többi napján nem kell felfűteni az épületét. A József Attila Színház igazgatója, Nemcsák Károly azt nyilatkozta: átnézték a novemberi, illetve a decemberi műsorukat és azt látták, hogy az a legegyszerűbb, ha a hétvégi időpontokat célozzák meg, ezeken a napokon játszanak majd. Nemcsák Károly azt nem tudta megmondani, meddig tart nálunk ez az intézkedés.

Más színházak is spórolni kezdtek az energiával. A Vígszínházban a például a próbákon csak munkafényt használnak, és közben megmérték, hogy a telt ház plusz két fokot jelent a nézőtéren. A Centrál Színházban pedig klímára cserélik a gázfűtést, mert enélkül négyszeresére nőne a rezsiszámla.

Napközben még letakarva álltak a székek a Vígszínház nézőterén, miközben a színpadon díszítők állították fel az esti darab díszletét. Telt házra számítanak, hiszen több mint 125 éve szinte minden este tele van a nézőtér: a nagy érdeklődés a mostani helyzetben a rezsinek is jót tesz. Mádi Zoltán gazdasági igazgató Híradónknak azt mondta: 22 fokról 24 fokra ment fel a terem hőmérséklete, vagyis minél több nézőt várnak, mert ez segíti, hogy meleg maradjon az épület.

A Vígszínházban nyolcszorosára emelkedett a rezsiszámla.

A Centrál Színháznál a korábbi négyszeresére emelkedett a rezsi. Eddig gázzal fűtöttek, most azt tervezik, a nagyteremben klímát szerelnek fel, ez azonban sok tízmillió forintba kerül majd. Puskás Tamás igazgató úgy fogalmazott: ez "eszi" a jövőjüket.

"Körülbelül 70 millió forintos gondot okoz ez erre az évre, ami ahhoz képest, hogy 1-1,1 milliárdos a Centrál Színház nagyjából évi bevétele, talán nem tűnik olyan nagyon nagy összegnek, de az biztos, hogy mondjuk például a nézőtér felújításának az 50 millióját megeszi" - mondta.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×