eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Mégsem biztos, hogy lesz újabb lakossági napelempályázat – a nap hírei

Adókönnyítéseket ígért a vállalkozásoknak a pénzügyminiszter. Meghosszabbította a kamatstop intézményét a kormány. Dróntámadás érte Kijevet, de szerte Ukrajnában történtek robbanások.

Adókönnyítéseket ígért a vállalkozásoknak a pénzügyminiszter. Varga Mihály a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara konferenciáján közölte: az egyszerűbb szabályozás mellett jelentősen csökken az adminisztrációs teher is: tizenkettő helyett évente csak négyszer kell járulékbevallást benyújtani. Varga Mihály kiemelte, hogy egyszerűsödik a kisvállalkozások iparűzési adója. Az egyszerű és kedvezményes, sávos adózást évi 25 millió forint bevételig választhatják a kisvállalkozások, így például akiknek az éves bevétele 12 millió forint alatt marad, mindössze 50 ezer forint adót fizetnek majd évente. Az új adócsomag emellett tartalmazza, hogy a gazdaságfehérítés részeként Magyarország az Európai Unióban elsőként vezetheti be az e-nyugtát.

Kedd éjfélig igényelhető a veszélyhelyzeti átmeneti földgázellátás az MVM Next üzleti ügyfeleknek szóló honlapján. A Magyar Közlönyben megjelentek alapján azok a nem lakossági felhasználók igényelhetnek veszélyhelyzeti átmeneti földgázellátást, akikkel az eddigi szolgáltatójuk novembertől nem hosszabbított szerződést.

Mégsem biztos, hogy lesz újabb lakossági napelempályázat novembertől. A kormány az uniós pénzekről szóló hivatalos megállapodás után dönt pályázatok következő fordulójáról – derül ki az ipari minisztérium közleményéből. Korábban még azt közölték, hogy novemberben indul a következő pályázat. A Bank360.hu felidézi, hogy már meg is jelent az új pályázati kiírás, amely alapján november 28-ától kezdődően lehetett volna jelentkezni a támogatásra. Az Ipari és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a most futó pályázatra több mint 43 ezer támogatási kérelem érkezett, közülük eddig már több mint 25 ezer pályázó kapta meg a támogatói okiratot. Az eddig megítélt támogatások összege meghaladja a 90 milliárd forintot. A beérkezett pályázatok elbírálása az ősz folyamán lezárul.

Dróntámadás érte Kijevet, szerte Ukrajnában történtek robbanások hétfő reggel. Az ország déli és középső is területein légiriadót rendeltek el. Az ukrán elnöki hivatal tisztviselője szerint már legalább három halálos áldozata van a hétfői dróntámadásoknak Kijevben. A romok alól eddig 19 embert mentettek ki, de a mentés folytatódik. Egy belvárosi vasúti pályaudvar közelében rongálódtak meg lakóházak, több helyen tűz ütött ki. Szumi, Dnyipro és Odessza térségében is történtek robbanások.

Az Európai Unió katonai kiképzőmissziót hozott létre az ukrán fegyveres erők képességének javítására. Magyarország ebben nem vesz részt, kiképzőket sem küld, a működés költségeihez sem járul hozzá. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte: megszavazta viszont, hogy az Európai Békekeretből a hatodik 500 millió eurós csomagot is felszabadítják azon országoknak, akik fegyverrel támogatják Ukrajnát. Magyarország ugyanakkor továbbra sem szállít fegyvert.

Nukleáris elrettentő képességeivel gyakorlatozik a NATO Európában hétfőtől. A gyakorlatban elsősorban stratégiai bombázók vesznek majd részt, összesen mintegy 14 ország 60 repülőgépe. A NATO közleményében kiemelte: a gyakorlatnak nincs köze az ezzel párhuzamosan zajló orosz gyakorlathoz, sem az ukrajnai háborúhoz. Egy évente megrendezendő gyakorlatot teljesít az Észak-atlanti szervezet.

Nagy-Britanniában elődje csaknem összes adócsökkentési intézkedését visszavonta az új pénzügyminiszter. Jeremy Hunt a hatalmas piaci felfordulást okozó tervekkel ellentétben mégsem csökkenti a személyi jövedelemadó alapkulcsát és az osztalékadót, emellett visszavonja a külföldi látogatók áfamentes vásárlási lehetőségének, valamint a szeszesitalokra kirótt jövedéki adó befagyasztásának tervét.

Itthon szerda délelőtt 10 óráig meghosszabbította a népszámlálás online adatszolgáltatási időszakát a KSH. Eredetileg vasárnap éjfélkor zárult volna az internetes kitöltési lehetőség, de sokan az utolsó pillanatokra hagyták az adatszolgáltatást, emiatt összeomlott az oldal. A határidő után számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyekből nem érkeztek be online a népszámlálási kérdőívek.

Az energiaárak jelentős emelkedése miatt átalakította menetrendjét a MÁV-START – írta közösségi oldalán a közlekedésért felelős államtitkár. Vitézy Dávid számítása szerint október 3-tól december 10-ig 122 millió forint megtakarítást hoznak a változtatások.

Október végéig jogosítanak utazási kedvezményre az előző félévre érvényesített diákigazolványok – figyelmeztet a MÁV-Volán-csoport. Azok a diákok, akik eddig még nem rendelkeztek diákigazolvánnyal, de megigényelték azt, a dokumentum kiadásáig kapott QR kódos igazolással tudják igénybe venni az utazási kedvezményeket.

Jogi eljárásokat indít a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt. ellen a Budapesti Közművek. Közleményük szerint mára a tevékenység finanszírozása mintegy 15 százalékkal csökkent, miközben a költségeik ennél is nagyobb mértékben nőttek. A fővárosi cég ezért jogi eljárásokat indít az NHKV ellen annak érdekében, hogy a fővárosiak által az elmúlt három évben befizetett kukadíjak, és a közterületfenntartó dolgozói által a fővárosi hulladékból megtermelt egyéb bevételek teljes mértékben a Társasághoz kerülhessenek.

Várja az ötleteket a harmadik budapesti közösségi költségvetésre a Fővárosi Önkormányzat, amely ismét egymilliárd forintot fordít a kiválasztott tervek megvalósításra. Az elképzeléseket december 31-ig lehet benyújtani az otlet.budapest.hu oldalon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×