Infostart.hu
eur:
363
usd:
322.8
bux:
147454.75
2026. november 5. csütörtök Imre
Mentők és baleseti helyszínelők 2019. augusztus 31-én Budapest XIV. kerületében, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél, ahol gyermeket gázolt halálra egy autó.
Nyitókép: Mihádák Zoltán

Meglepő ítéletet hozott a bíró L.L. Junior kisfiának halála ügyében

Nem bűnös az a nő, aki akkor fogta a kezét L. L. Junior gyerekének, amikor a kisfiú kifutott egy útra és ott halálra gázolta egy autó.

Ítélet született L.L. Junior három éve halálra gázolt kisfia ügyének tárgyalásán. Hopp Csilla barátnőjét, Carment a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja alól - bűncselekmény hiányában - felmentette a bíróság olvasható a Blikken.

A balesetről többször beszámoltunk, legutóbb akkor, amikor ismertettük az ügyészség álláspontját. A hatóság úgy látta, hogy a baleset azért következett be, mert P. Carmen Olívia nem fogta elég erősen a kisfiú kezét, miután a gyerek egyszer már megpróbált kiszaladni az útra.

A mostani indoklás szerint viszont nem megállapítható, hogy csak P. Carmen tartózkodott a kisfiú mellett és az ő mulasztása miatt következett be a tragikus baleset. A bíró szerint a gyerekek mögött állóknak észlelnie kellett, hogy nem fogják a kisfiú kezét. P. Carmen ugyanakkor a tőle elvárható gondossággal járt el, amikor megfogta a gyerek kezét és rászólt, hogy ne lépjen le, mert piros a lámpa. Az pedig, hogy úgy kellett kihúznia, kirántania a kezét a gyereknek, azt is jelenti, hogy valamilyen erővel fogták.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×