Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
310.71
bux:
133168.5
2026. április 28. kedd Valéria
Kövér László házelnök az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 23-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kövér László: a legnehezebb négy év áll előttünk

Egy kormánynak és az államnak az a feladata, hogy megóvja a lakosságot és a nemzetet a megrázkódtatásoktól és a válságoktól - fejtette ki az Országgyűlés elnöke a Rákóczi Szabadegyetemen tartott előadásában Sátoraljaújhelyen.

Kövér László A válságok évtizede, Magyarország és a nagyvilág című panelbeszélgetésen emlékeztetett, a rendszerváltozás óta eltelt több mint három évtizedben kisebb-nagyobb pénzügyi, gazdasági és politikai krízisek váltották egymást a világon és Európában a 2008-as gazdasági világválságtól kezdve a koronavírus-járványon és a migráción keresztül az ukrajnai háborúig.

A modern Európa a második világháború óta nem élt át olyan mértékű válságot, mint az elmúlt harminc évben - mondta, hangsúlyozva: a kivezető utak keresése közben olyan lehetőségeket kell teremteni, amelyek a probléma megoldása mellett magasabb szinten történő újrakezdést tesznek lehetővé.

A kormánypárti politikus kijelentette:

a korábbiakhoz képest most annyiban van "új helyzet", hogy túlságosan összetorlódtak a problémák,

ráadásul olyan válságok is keletkeztek, amelyekre senki sem számított. Az ukrajnai fegyveres konfliktus például azzal fenyeget, hogy átlépünk egy harmadik világháborúba, a háború átterjed a frontállamokra, a Baltikumra és Lengyelországra, ennek pedig beláthatatlan következményei lehetnek - tette hozzá.

Súlyosbítja ezt a helyzetet a "háborús uszítók" tevékenysége, a hivatásos politikusok mellett a Soros-féle szervezetek "szítják a tüzet", ők látnak hasznot ebben a konfliktusban. Ez a veszély közvetlenül itt áll előttünk, de a "gyatra" európai vezetés, az Európai Unió és egyes tagállamok vezetőinek tehetetlensége miatt ezt a problémát nem lesz könnyű megoldani - mondta az Országgyűlés elnöke.

Magyarországra kitérve Kövér László hangsúlyozta, az ország az elmúlt tizenkét évben "rendbe tette" a dolgait, a Gyurcsány-kormány által okozott válságot sikerült felszámolni és magasabb szintről tudta elkezdeni az építkezést. Az első világháború kitörése óta egészen biztosan nem volt olyan hosszú gyarapodó időszak Magyarország történetében, mint amilyen 2010 óta tart - hangoztatta, megjegyezve, hogy ebbe a korszakba jöttek a legújabb válságok, ami miatt "összeomlott körülöttünk a világ".

"Az eddigi Fidesz-KDNP kormányzati ciklusokat összehasonlítva a legnehezebb négy esztendő áll előttünk, olyan nehézségekkel, amiket ebben a pillanatban a közvélemény nemhogy nem érzékel, hanem nem is sejt" - fogalmazott Kövér László.

Egyelőre "újabb és újabb meglepetések érnek bennünket magunkat is"

- tette hozzá.

Arra a moderátori kérdésre, hogy mi lesz az Európai Unió sorsa és benne Magyarország szerepe, a házelnök úgy válaszolt, "a magunk kertjét körbe kerítve, benne rendet tartva próbálunk időt nyerni".

Emlékeztetett, az unió alapítói között is voltak olyanok, akik a szövetség megalakításakor egy egységes európai egyesült államokat vízionáltak, de ez a rendszer akkor többségi akarat, azaz a szuverén nemzetállamok megtartásának irányába ment el.

Egy bizonyos szint fölé növekedő bürokrácia azonban már szeretné saját maga irányítani ezt a rendszert, és ma már ott tartunk, hogy az EU bürokráciája önmagában akkora erő, amellyel szemben kezd védtelenné válni az európai államok közössége, sőt már fel sem ismerik ezt a veszélyt - jelentette ki Kövér László.

Az Országgyűlés elnöke arra a felvetésre, hogy lehet-e Közép-Európában "vegytiszta ideológiák" mentén politizálni, azt mondta, 1993-ban liberálisnak lenni még mást jelentett, mint manapság, "az elmúlt harminc évben egy nagyon súlyos és perverz balratolódás történt a világban".

Az Országgyűlés működésére az utóbbi időben hatással lévő közösségi média térhódításával kapcsolatos kérdésre példaként hozta fel, hogy a Parlament eddig az agóra szerepét töltötte be, ahonnan a választók eddig tájékozódhattak az aktuális politikai kínálatról, de ez egyre kevésbé jellemző, mivel itt is megjelentek - például az ellenzéki politikusok által kiposztolt akcióknak, kommentároknak köszönhetően - azok a "véleménybuborékok", amelyekben meghatározott állásponttal lehet találkozni, amiből ki van zárva az ettől eltérő vélemény.

Ezzel a viselkedéssel a Parlament elveszítheti tekintélyét, morális alapzatát, amivel maga a demokrácia is erkölcsi értelemben leértékelődik és amortizálódik - tette hozzá Kövér László.

Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×