Infostart.hu
eur:
354.48
usd:
307.09
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt volt elnöke Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező temetésén a Fiumei úti sírkertben 2017. szeptember 9-én.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Lendvai Ildikó: valószínűleg hülye voltam

Az MSZP egykori elnöke egy bulvárlapnak adott interjút, beszélt korábbi társairól, pártjáról, de a 2022-es választásról is.

Interjút adott a Blikknek Lendvai Ildikó, az MSZP egykori elnöke.

A veterán politikus úgy látja, pocsék helyzetben van az egész ellenzék, de - legalábbis az MSZP esetében - haláltusáról nincs szó.

Arra, hogy 2009-ben miért vállalta el a szocialista párt vezetését, azt mondta, "valószínűleg hülye voltam", utalva arra, hogy már látszott a 2010-es választási vereség.

Fájdalommal látja Kovács László - szintén volt pártelnök - visszavonulását egészségügyi okokból, Szili Katalin "átállása" a kormányoldalra pedig egyenesen "szíven ütötte".

Felidézte, az ellenzéki előválasztás során Márki-Zay Péter mellett tette le a voksát, mert bár Dobrev Klárát "profinak" tartja, a Gyurcsány Ferenc elleni indulatok elől "nem lehet kitérni". Döntését nem bánta meg, az viszont meglepte, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet így "összegyurcsányozzáK".

Gyurcsány Ferenc jelenlétét egyébként "politikai adottságként" kell szerinte kezelni.

Úgy látja, a választást Vlagyimir Putyin "nyerte meg" Orbán Viktornak, de még a kétharmadnál is jobban szíven ütötte Márki-Zay Péter magára hagyása az ellenzéki térfélen.

Elmondása szerint nincs nyaralója, jachtja és luxusautója sem.

Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Tisza-kormány: rengeteg bejelentés érkezett, alkotmányos válság felé sodródhat az ország

Tisza-kormány: rengeteg bejelentés érkezett, alkotmányos válság felé sodródhat az ország

Számos fontos bejelentést tett a kormány csütörtökön: öt új jogszabálytervezetet is társadalmi egyeztetésre bocsátott, köztük a lakossági jelzáloghitelek kamatstopjának kivezetéséről, a babaváró hitel feltételeinek módosításáról és a kriptoeszközök szabályozásának átalakításáról szóló javaslatokat. A kormányzati tájékoztatón szó esett a mohácsi Duna-híd beruházásának felülvizsgálatáról, a kórházi klímarendszerek felújítását célzó fejlesztési programról, az uniós források megszerzését célzó korrupcióellenes és igazságügyi intézkedésekről, valamint a jövő heti brüsszeli EU-csúcsról is. Eközben Török Gábor arról írt, hogy az államfő legutóbbi lépése tovább mélyítheti a kialakuló alkotmányos válságot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×