Infostart.hu
eur:
361.73
usd:
315.43
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Botka László (MSZP) polgármester a Modern városok program keretében kötött együttműködési megállapodás aláírása után Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón a szegedi városházán 2017. január 30-án.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Botka László kiosztotta a baloldali ellenzéket

A volt szocialista, mára független szegedi polgármester szerint az ellenzéki pártok már saját magukat sem érdeklik, és tévedés volt kiábrándult jobboldaliakat keresni. A magát klasszikus, párt nélküli szociáldemokrataként jellemező politikus a Partizánnak adott interjút.

Botka László a többi között beszélt 2017-es miniszterelnök-jelöltségéről, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Az ellenzék elfelejtett politizálni, csak magával foglalkozik, és politika nélkül akar választásokat nyerni” – idézi szavait a Mandiner. Az MSZP szerinte nem az őszödi beszédbe, hanem az utána következett, előkészítetlen castingba bukott bele. Úgy véli, egykori pártja itt veszítette el a kormányzóképesség látszatát, amit nem sikerült azóta sem visszaszereznie, ebben pedig komoly felelőssége van Gyurcsány Ferencnek.

Úgy emlékezett vissza: az általa „Fizessenek a gazdagok!” jelmondattal elindított kampányra „a választók” és az MSZP tagsága is jól reagált, csak a párt vezetése nem. Elmondása szerint látta azt is, hogy az ellenzéki pártvezetők nem nem hisznek a győzelemben, és abban gondolkodnak, hogy a vereségből hogyan jöhetnek ki a legjobban, ezért lépett vissza a kormányfő-jelöltségtől.

A 2022-es kampánnyal kapcsolatban kifejtette, hogy alapvető tévedésnek tartja, hogy Márki-Zay Péter kiábrándult jobboldali szavazókat keresett.

Botka László szerint baloldali programmal kellett volna indulni.

„Hazug volt az a kampány, hogy az ellenzék háborút akar, de könyörgöm, megvoltak azok a mondatok, amikre ezt rá lehetett építeni” – emelte ki a polgármester, aki nem csak Márki-Zay Péter mondatairól beszélt. Szerinte a Fidesz-féle „élet, vagy halál” narratívára a „kelet, vagy nyugat” sem volt jó válasz.

„Tudod, milyen rohadt nehéz volt az elmúlt időszakban csendben maradni?

Én megfogadtam, hogy csak akkor szólalok meg, ha dicsérni tudom az ellenzéket, nem sok alkalmam volt rá” – tette hozzá a műsorvezető kérdésére.

Botka László egyébként úgy véli, „a Fidesz többszólamú politikát csinál, az ellenzék azonban még az egy szólamot se képes megtalálni”.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×