Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.87
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Elkészült Budapest terve a menekültek fogadására

Üdülőkben, önkormányzati ingatlanokban helyezhetők el az érkezők, napi háromszori étkezés lesz számukra biztosított. Első körben kétezer fő részére.

Több intézkedéssel segíti az Ukrajnából érkező menekülteket a Fővárosi Önkormányzat; kétezer ember kaphat szállást és étkezést szinte azonnal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombaton az MTI-vel.

Úgy fogalmaztak, a Fővárosi Önkormányzat készen áll arra, hogy a rendelkezésére álló eszközeivel segítse az Ukrajna orosz lerohanása miatt a fővárosba érkező menekültek ellátását.

Jelezték, hogy a budapesti pályaudvarokon már többen kértek segítséget az oda irányított munkatársaiktól; elhelyezésük és ellátásuk folyamatban van.

"A háború elől menekülő emberek ellátására való felkészülés kedd óta intenzív fokozatba kapcsolt, erről a főpolgármester tájékoztatta a belügyminisztert, felvettük az ügyben a kapcsolatot a kerületi önkormányzatokkal és civil szervezetekkel is" - írták a közleményben.

A fővárosi operatív törzs a főpolgármester vezetésével azt a feladatot adta az intézményeinek és cégeinek, hogy

biztosítsanak szállást akár a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokban vagy üdülőkben.

Továbbá gondoskodjanak a napi háromszori étkezés biztosításáról, amellett, hogy fogadják, irányítják a menekülteket.

Hozzátették, az "új kapacitásokat" a kerületi önkormányzatokkal közösen biztosítják.

A Fővárosi Önkormányzat felkészült arra is, hogy koordinálja a humanitárius segítségnyújtás különböző formáit; a budapesti polgárok részéről az elmúlt napokban is sok felajánlás érkezett. A Fővárosi Önkormányzat munkatársai kapcsolatban állnak a magyar-ukrán határszakaszon dolgozó, humanitárius segítségnyújtást végző civil szervezetekkel - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×