Infostart.hu
eur:
353.7
usd:
305.9
bux:
135301.65
2026. június 12. péntek Villő
Ütközésben megsérült metrószerelvények a 3-as vonal Kőbánya-Kispest kihúzó szakaszán 2022. január 22-én. Az ütközés éjjel történt utasok által nem használt területen. Utasok nem voltak a szerelvényen, személyi sérülés nem történt.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Metróbaleset: van, ami már nem kérdéses, van, ami annál inkább

A metróbalesetben megsérült szerelvények sérüléseinek felmérése folyamatban van – mondta a BKV vezérigazgatója. A cégvezető megerősítette, hogy a baleset személyi hiba miatt történt, és reményeik szerint a társaság biztosítása fedezheti a keletkezett károkat.

A januári metróbalesetben megsérült szerelvények javíthatóak, a kár több száz millió forintos lehet, de ennek pontos mértékére a részletes vizsgálatok adnak majd választ – közölte a BKV vezérigazgatója. Az érintett pályaszakaszt már helyreállították, biztosítandó a zavartalan metróközlekedést, a szerelvények javítására pedig a következő hónapokban kerül majd sor, de a Metrovagonmas-gyár már bejelentkezett, hogy az ehhez szükséges segítséget megadja – tette hozzá Bolla Tibor.

A vezérigazgató arra is kitért, hogy a sajtóban megjelent, milliárdos károkról szóló hírek túlzóak lehetnek, és ez alatt fog maradni.

A cégvezető megerősítette, hogy a baleset személyi hiba miatt történt. Mint mondta, hivatalosan még nem zárult le a vizsgálat, de a megtekintett felvételekből kiderült, hogy tilos jelzés ellenére indult el az egyik metrószerelvény, illetve, hogy a vonat mozgását felügyelő rendszer ki lett kapcsolva, amire nem kerülhetett volna sor, mert nem volt rá engedély.

„Ezek alapján igen, személyi hiba történt”

– fogalmazott.

Bolla Tibor végül arról is beszélt, hogy a társaságnak ugyan van biztosítása, de az nem minden helyzetre, káreseményre terjed ki, hiszen óriási vagyonértékről van szó, aminek a teljes körű biztosítása több milliárd forintba kerülne. De természetesen már tárgyalásban állnak a biztosítóval – mondta.

Nem ez az első eset

Január végén Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy már korábban is történt hasonló metróbaleset szintén Kőbánya-Kispesten. „Régóta ismert, hogy ennek a biztonsági rendszere nem sikerült a legbiztonságosabbra, pedig épp az ilyen balesetek megakadályozására volna hivatott. Mégis, ez a helyszín évtizedek óta nem úgy működik, ahogy az elvárható lenne. A mostani súlyos baleset ennek már a második bizonyítéka.

Külön felháborító, hogy magát a kihúzó részt a metrófelújításkor teljesen újjáépítették, kivéve a biztonsági berendezést,

az maradt ugyanolyan" – fogalmazott a VEKE elnöke.

A rendőrség, a közlekedésbiztonsági szervezet és a BKV együtt vizsgálja az eset részletes körülményeit. A hatóságok korábban már jelezték, hogy vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének gyanúja miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter azonnali jelentést kér az autópályák biztonságáról

Magyar Péter azonnali jelentést kér az autópályák biztonságáról

A miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya-terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről az M1-es autópályán történt péntek hajnali balesetek miatt.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×