eur:
393.72
usd:
364.77
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke (j) és Karácsony Gergely főpolgármester sajtótájékoztatót tart az Országház előtt 2021. október 8-án. Karácsony Gergely visszalép az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségért folytatott versenyből. Az MSZP, a Párbeszéd és az LMP által indított politikus közölte: arra kéri támogatóit, hogy az előválasztás második fordulójában Márki-Zay Péterre szavazzanak.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Politikai elemző: Márki-Zay Péter nem élt a lehetőséggel

A Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője szerint Márki-Zay Péter hibát követett el azzal, hogy a Financial Times-nak is a hazai belpolitikai paneleket ismételte, a 40 százalék emlegetésével pedig egy esetleges választási vereség utáni pozícióját próbálta erősíteni. Rajnai Gergely úgy látja, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt mögött nincs olyan stáb, ami újabb és újabb üzeneteket dolgozna ki a számára, ezért a hódmezővásárhelyi polgármester gyakorlatilag mindenhol, mindig ugyanazt mondja, és úgy, ahogyan eszébe jut.

„Szokatlan, hogy valaki nem azt jósolja, hogy ő fog nyerni” – fogalmazott Rajnai Gergely azzal kapcsolatban, hogy Márki-Zay Péter minap a Financial Times újságírója kérdésére, miszerint mekkora esélye lehet Orbán Viktor ellen az áprilisi választáson, azt válaszolta, hogy 40 százalék. A politikai elemző szerint mindez azért nagyon érdekes, mert aki 50 százalék fölötti eredményt vizionál magának, az biztosnak tűnik a dolgában, de legalábbis bizakodónak, ez viszont inkább bizonytalanságot sejtet.

A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa azonban még meglepőbbnek tartja azt, hogy Márki-Zay Péter egy külföldi médiumnak adott interjúban hosszasan, kifejezetten a magyar belpolitikának a klasszikus paneljeit ismételgette, amik egyrészt külföldön nem annyira ismertek és bevettek, másrészt pedig itt lett volna egy lehetőség, hogy bemutassa, hogy mi a víziója a világpolitikát, illetve Európát illetően általában, ezekről azonban nem sikerült beszélnie. Ehelyett azokat a paneleket ismételgette, amik miatt 40 százaléknál nincs több esélye, köztük a korrupciót vagy az intézményi beágyazottságot, „ami az Orbán-rendszer erénye ebben az értelemben, hogy meg tudja tartani a hatalmát” – fogalmazott Rajnai Gergely.

„Úgy tűnt, mint akit hagytak szabadon beszélni” – tette hozzá az elemző, aki szerint ez egyébként is jellemző Márki-Zay Péter megnyilatkozásaira, ami azt a képet festi, hogy nincs mögötte egy olyan egységes gépezet, ami kitalálná, hogy mi is legyen az az üzenet, amire felülhetnének. Ezért aztán az ellenzéki miniszterelnök-jelölt

sok mindenről szokott beszélni, de ezek nem állnak össze egy koherens vízióvá.

„Itt is ezt éreztem… hagyták beszélni, hogy mit gondol a világról, Magyarországról, ami során azt ismételgette, amit az ellenzéki közönség általában hallani szeret Magyarországon, holott itt igazából nem ez lett volna a cél” – magyarázta Rajnai Gergely. Meglátása szerint ez egy hazai lakossági fórumon működhet, de külföldön jóval kevésbé, mert például az, hogy mennyire korrupt a magyar elit, ott nem igazán érdekes szempont. Hozzátette: pont azért lett volna jó lehetőség újfajta üzenetek, érdekes gondolatok megfogalmazására, mert egy olyan környezetben volt, ahol nincs lekötve azzal, hogy mindig rákérdeznek a megszokott magyarországi panelekre.

De Márki-Zay Péter nem élt a lehetőséggel, ami feltehetően azt támasztja alá, hogy nincs mögötte egy olyan stáb, ami alaposan kidolgozna ha nem is feltétlen konkrét szakpolitikákat, de alapvető ideákat, amikkel meg lehetne szólítani a választókat. Ez szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy ő maga is 40 százalékra tartja az esélyét – foglalta össze a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.

Taktikázás?

Az elemző arra is kitért, nem gondolná, hogy Márki-Zay Péter olyan taktikázásra játszana a nyilatkozatával, hogy egyrészt felrázza az ellenzéki szavazókat, másrészt hogy elaltassa a fideszes szavazók éberségét, hiszen az hozta részint a sikerét is az előválasztáson, hogy kimondta, amit gondot az adott helyzetről, még akkor is, ha ez sokszor szembement azokkal az elemzői vagy választói elvárásokkal. Rajnai Gergely megjegyezte, a politológia tradicionálisan úgy tartja, hogy a mozgósításra inkább a pozitív kimenetelek felmutatása alkalmas, ha valaki megmondja, miért érdemes egy cselekvést végrehajtani, nem pedig az, hogy ha azt emlegeti, mitől kell félni. Ha valaki azt harsogja, hogy „ha most nem mozgósítja magát az ellenzék, akkor megint Orbán Viktor fog nyerni, és most így állunk”, az inkább lehangoló. Hozzátette: bár Orbán Viktor is említést tesz a lakossági fórumai alkalmával arról, hogy nem szabad magukat elbízniuk, közben azt láttatja, hogy nagyon nagy a kormánypártok előnye.

Az elemző külön érdekességként jegyezte meg, hogy amikor Márki-Zay Péter megemlítette a 40 százalékos esélyét a győzelemre, és a rácsodálkozó riporter arról kezdte faggatni, hogy miben látja ennek az okát, rögtön kifogásokat kezdett sorolni – amik a szokásos magyarországi ellenzéki panelek voltak –, hogy miért nem fog nyerni, azt az az érzést keltve,

mintha már előre védené magát, már a veresége kommentálását kezdte volna el.

Ez semmiképpen sem jó kommunikáció – fogalmazott Rajnai Gergely.

Ha emögött valamilyen taktika van, akkor az az elemző szerint inkább az lehet, hogy próbálja a saját politikai karrierjét építeni egy esetleges választási vereség utánra, hiszen nincs mögötte párt, miközben az ellenzék többi szereplőjének akkor is van jövője, ha nem ők nyernének az idei választáson. Márki-Zay Péternek így kicsit „mindent vagy semmit” a helyzete, amit láthatóan finomítani igyekszik, megalapozva a jövőjét a politikában – zárta szavait a szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×