Infostart.hu
eur:
354.33
usd:
309.87
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Nyitókép: Forrás: police.hu

Fejjel lefelé a fán landolt a Mercedes Zalában – fotók

A sofőr Pölöske felől tartott Bak irányába a 75-ös főúton.

Egy 48 éves zalaegerszegi férfi közlekedett egy személygépjárművel 2021. december 6-án 15 óra 20 perckor 75-ös számú főúton Pölöske felől Bak irányába, amikor egy balra ívelő útkanyarulatban járműve ismeretlen okból letért az úttestről, átszakította a szalagkorlátot, áttörve az 50 méter mély völgybe zuhant, hossztengelyén többször átpördült, majd a fákon fennakadva a tetőszerkezetére fordulva állt meg – közölte a police.hu oldalon Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A balesetben a járművezető megsérült, az Országos Mentőszolgálat munkatársai kórházba szállítottak.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×