Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: ÓMÉK - Ózdi Városi Televízió

Okoszebrát avattak az ország egyik legveszélyesebb pontján

Idén tavasszal hirdette meg a Generali a Biztonságért Alapítvány és a Pearl Enterprises Kft. azt a versenyt, melynek során a voksolók egy ózdi és egy váci zebrát szavaztak meg az ország legveszélyesebb gyalogátkelőjének a 102 zebrát tartalmazó összesített listáról. A verseny nyereményeként mindkét város gyalogátkelőhelye okoszebrává válik, az ózdi Munkás úton a hétfői napon került átadásra az új, 2,5 millió forint értékű okoszebra.

A Generali a Biztonságért Alapítvány a SafeCross fejlesztőjével karöltve országszerte telepít okoszebrákat, melyek növelik a biztonságos átkelések számát – olvasható az alapítvány sajtóközleményében.

Az okoszebra kialakítására önkormányzatok pályázhatnak, az alapítvány a kivitelezési költségek 50 százalékát vállalja. A Generali 2018 óta több, mint 40 okoszebrát adott át országszerte, mintegy 65 millió forint értékben. Idén a mostanival együtt eddig nyolc zebra készült el és az év végéig még további hét zebrát adnak át, ezek között szerepel az ország másik legveszélyesebb, váci gyalogátkelőhelye is.

Ózd és Vác legveszélyesebb zebrája is okossá válik

A közlekedésbiztonság elősegítése érdekében idén tavasszal a lakosság véleményét kérve keresték az ország legveszélyesebb zebráját. A több mint 200 ezer szavazatból a két legtöbb szavazatot az ózdi Munkás úti zebra (64 ezer szavazat), valamint a váci Vác-Alsóváros Földvári téri gyalogátkelő (51 ezer szavazat) kapta, így mindkét átkelőhely okossá válik.

Hozzáteszik: Ózd számára nem ismeretlen az okoszebra, korábbi pályázatának keretében ugyanis a város már rendelkezik egy SafeCross okoszebrával, ami kapcsán mind a lakosoknak, mind pedig a városvezetésnek pozitív tapasztalatai vannak. A verseny egyik nyertese, vagyis az ország egyik legveszélyesebb gyalogosátkelőjével rendelkező Ózd így immár a második okoszebráját avatta.

Mit tud az okoszebra?

A SafeCross okoszebra egy mozgásirány-érzékelő szenzorokkal, az út két szélén elhelyezett kamerákkal és útburkolatba helyezett aktív LED prizmákkal ellátott rendszer, mely segítségével biztonságosabbá válhatnak a jelzőlámpa nélküli gyalogátkelőhelyek. A LED fényforrások csak akkor villognak, ha a járókelő áthalad a zebrán vagy megközelíti azt, így figyelmeztetve az autósokat.

Címlapról ajánljuk
Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Klímaküzdelem – Szép lassan szembefordult az olajországokkal Kína

Az olajországok ismét lefékezték az ENSZ klímatárgyalásait – eről beszélt az Inforádióban Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója, senior klímapolitikai tanácsadója. A júniusban Bonnban rendezett egyeztetéseken több kulcsfontosságú kérdésben sem született megállapodás, miközben figyelemre méltó geopolitikai változásként látszik, hogy Kína egyre inkább a nemzetközi klímaegyüttműködés fenntartása mellett lép fel.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Egymás után puccsolják meg a veteránokat a saját szavazóik: érik a radikális baloldali fordulat?

Egymás után puccsolják meg a veteránokat a saját szavazóik: érik a radikális baloldali fordulat?

Zohran Mamdani immár fél éve szolgál New York City polgármestereként, és nem túlzás azt mondani, hogy tavaly júniusban legyalulta a demokrata pártelitet. A 34 éves szocialista politikus, akiről azelőtt alig hallott valaki, először a demokrata előválasztáson, majd másodszor az általános voksoláson is legyőzte Andrew Cuomót, így hiába sorolt be az establishment (és végül Donald Trump is) a volt kormányzó mögé. Azóta sokan teszik fel a kérdést: Mamdani győzelme vajon csak szerencsés véletleneknek volt betudható, vagy a fiatal polgármester az első fecske volt, aki idén az egész amerikai baloldal számára mámoros nyarat csinálhat? Egyre több jel mutat arra, hogy az utóbbi forgatókönyv valósulhat meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×