Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
317.71
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
traffic jam in Hamburg
Nyitókép: Canetti/Getty Images

500 forintos dugódíjat javasol Budapestre a Levegő Munkacsoport

A szervezet szerint külföldi példák igazolják, hogy egy ilyen lépés érdemben csökkenti a nagyvárosi dugókat. Úgy vélik: a közösségi közlekedésben van többletkapacitás, a telekocsizás terjedése pedig még tovább javítana a helyzeten.

A fővárosban és környékén a légszennyezés évente több mint háromezer ember korai halálát és mintegy hárommillió megbetegedését okozza. A Budapest Fejlesztési Központ adatai szerint a dugó okozta kár évente 300 milliárd forint – részletezte az útdíj bevezetésének indokoltságát Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke, rámutatva, hogy más országokban, városokban már bevált a rendszer. Példaként Stockholmot említette, ahol napi egy-két euró a behajtási díj, ami ugyan egy svéd állampolgárt „nem vág a földhöz”, mégis – ennek a hatására – 20 százalékkal csökkent a bejövő forgalom a svéd fővárosban. „Tehát úgy gondoljuk, hogy az 500 forintos behajtási díj Budapesten is komoly eredményeket hozna” – fogalmazott Lukács András, aki szerint

10-15 százalékos forgalomcsökkenés már óriási eredménynek számítana, ami hatására a duók nagy része is megszűnne.

A behajtási díj ellenőrzéséhez szükséges technikai rendszer már adott, 7000 kilométeren működik – tette hozzá a szakember, utalva arra, hogy a teherautók kilométeres útdíját kamerákkal ellenőrzi, amiket a fővárosban is fel lehet szerelni, vagyis „semmi újat nem kell kitalálni”. Mint érvelt, ha kevesebb lesz a dugó és kisebb lesz a légszennyezés, az nemcsak a kerékpáros és gyalogos forgalomnak kedvez, hanem az autósnak is. Sőt, a közúti fuvarozók is jól járnának egy behajtási díjjal – tette hozzá.

A Levegő Munkacsoport elnöke szerint az útdíj bevezetéséhez előbb–utóbb – várhatóan a választások után – meglesz a politikai akarat is. Lukács András hozzátette: a közösségi közlekedés elbírná a plusz 15-20 százalékos forgalmat, hiszen a pandémia miatt most egyébként is visszaesett a tömegközlekedéssel utazók száma, és legfeljebb egy–két vonalon kellene plusz járműveket beállítani.

A Levegő Munkacsoport petíciót is indított, arra szeretnék rábírni a Fővárosi Önkormányzatot, hogy készítsen a témában megvalósíthatósági tanulmányt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×