Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. december 7-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Menczer Tamás: ma is az a helyes, ha a magyar érdeket képviseljük

Ma is az a helyes, ha a magyar érdeket képviseljük és azt nézzük meg, hogy mi a magyar emberek érdeke - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton a Pest megyei Budakeszin.

Menczer Tamás a 26. családi nap fesztiválon arról beszélt, számára Szent István király cselekedetei azt tanítják, hogy az államalapító király először is felismerte a felelősségét, majd azt, hogy mi a magyar érdek, majd ennek megfelelően cselekedett, hogy a rábízottakat, a közösségét megőrizze, egyben tartsa.

Hozzátette, őseink megvédték, megőrizték az országot és átadták a mai generációknak, akiknek viszont az a feladatuk, hogy gyarapítva, megőrizve továbbadják.

"Akkor járunk el helyesen, ha a mai kor kihívásaiban is a magyar érdeket vizsgáljuk meg és követjük" - hangoztatta az államtitkár.

Menczer Tamás rámutatott: az olyan kihívásokkal terhelt időkben, mint amilyeneket most élünk, a legfontosabb a közösségek megerősítése és legfőképpen a legkisebb közösségeké, a családoké. Hozzátette, mindennél fontosabb, hogy a vágyott gyermekek meg tudjanak születni. Ez magyar érdek! - jelentette ki.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy magyar érdek ma a keresztény kultúra megőrzése, és az is, hogy egy ország kormánya egy világjárvány idején vakcinákat tudjon szerezni országa lakosainak, de emellett ugyanilyen fontos magyar érdek a határvédelem, a biztonság megvédése.

Hozzátette, hogy magyar érdek továbbá az idősek megbecsülése. "Aki nem becsüli az időseit, az nem fogja becsülni a következő generációt sem" - fogalmazott Menczer Tamás.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×