Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
331.99
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke 16. évértékelő beszédét tartja Budapesten, a Sofitel Hotelben 2020. február 9-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Politikai elemző: Gyurcsány Ferenc szereptévesztésben van

A XXI. Század Intézet vezető elemzője egyetért azzal, hogy Gyurcsány Ferenc leuralta az ellenzéki előválasztás kampányát, Karácsony Gergely és Jakab Péter pedig egyre rosszabbul teljesít. A Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója úgy véli, a DK elnöke ismét szereptévesztésben van, a kormányoldal prominenseinek országjárása ugyanakkor az előválasztással és a Coviddal magyarázható.

Ha mások lennének a feltételek, például a médiában minden politikai szereplő ugyanannyi időt kapna, mint a rendszerváltás időszakában, akkor az ellenzéki pártok nem biztos, hogy az országjárás irányába mennének, véli a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója. Zsolt Péter szerint ha bármelyik politikai oldal valamilyen innovatív dologgal előáll, akkor nem lehet hagyni, hogy azt csak ő csinálja. Így például, ha az előválasztás során egymás ellen kampányolnának az ellenzéki pártok, valószínűleg a Fidesz nem szorulna arra, hogy megjelenjen az emberek között. Ám ha az egymás elleni kommunikáció helyett sokkalta inkább a kormányzat ellen próbálnak az emberek között kampányolni, akkor

ezt a terepet nem engedheti át teljes mértékben a kormánypárt az ellenzéknek,

ő is rákényszerül az emberek közötti jelenlére – magyarázta a szakember. Véleménye szerint semmi meglepő nincs abban, hogy az ellenzéki jelöltek nem egymás ellen kommunikálnak, megosztottságot generálva, hiszen arra a magyar társadalom csak legyint, és kizárólag arra kapja föl a fejét, ha erőt mutat az ellenzéki oldal.

Az elemző szerint Gyurcsány Ferencnek ugyanakkor sokkal inkább háttérbe kellene vonulnia. „Abszolút szereptévesztésnek gondolom a viselkedését.” Ugyanis, mint mondta, Magyarországon az emberek az erőt tisztelik, de az erővel szemben erőt is lehet állítani. Viszont Gyurcsány Ferenc személye meglehetősen megosztó, így az a típusú erő, amit ő képvisel, az csak egy szűk társadalmi bázist képes mozgósítani, miközben a többieknek inkább csak árt. Tehát

az egységesség látja a kárát a DK-elnök szereplésének

– tette hozzá Zsolt Péter.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a leglendületesebb kampányt Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc folytatja, Jakab Péter „kicsit bukdácsol”, Karácsony Gergely – a többi jelölthöz képest – viszont sokkal kisebb aktivitást mutat az országjárás során, és továbbra is inkább a Facebookon kommunikál. Deák Dániel úgy véli: az, hogy az ellenzéki pártok nem kritizálják egymást, arra utal, hogy

már minden el van döntve.

Ha nincsen valódi tét, és az emberek nem látják, hogy érdemi verseny lenne, akkor az jelentősen csökkenteni fogja a mozgósítóképességet – mondta a szakember. Meglátása szerint inkább csak egy színjáték látható a politikusok részéről, hiszen, ha érdemi verseny lenne, akkor olyan jelenetek lennének láthatnánk, mint például az Amerikai Egyesült Államokban. „De ilyen típusú csatát vagy küzdelmet nem látni az ellenzéki jelöltek között.”

Deák Dániel a kormánypárti országjárás okáról azt mondta, amellett, hogy újra van lehetőség a személyes találkozásokra, megszokhattuk már, hogy a választási kampány a hivatalosnál korábban szokott kezdődni. Szerinte a felmérésekben az látszik, hogy a fideszes szavazók rendkívül aktívak, és nagy arányban részt vennének akár egy most vasárnap tartandó parlamenti választáson. Így most az a célja, feladata a kormánypárti politikusoknak, hogy ezt a viszonylag magas aktivitást megtartsák az elkövetkezendő hónapokban is, és hogy az kitartson a 2022-es országgyűlési választásokig.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője arra számít, hogy a kormánypártok részéről azokban a választókerületekben lesz aktívabb a kampány, ahol kétesélyes lehet a küzdelem.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Az amerikai esést lekövetve, az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont az európai piacnyitás felé tekintve pozitívabbak az előjelek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×