Infostart.hu
eur:
362.34
usd:
321.87
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre

Többekre lecsaptak a rendőrök a budapesti tüntetésen

Több emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a budapesti Hősök terén vasárnap déltől tartott tüntetésen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján azt írta: a maszkhasználat hiánya miatt a rendőrök hat résztvevővel szemben intézkedtek, akik közül kettőre helyszíni bírságot szabtak ki, négy másik résztvevő ellen szabálysértési feljelentést tettek.

Közölték, egy magánszemély a budapesti Hősök terére vasárnap 12 órára gyűlést jelentett be, amelyet később lemondott. A lemondás ellenére a bejelentő egy másik magánszeméllyel közösen szervezőként a közösségi médiában továbbra is személyes megjelenésre buzdított, ennek hatására a gyűlésre többen elmentek.

A BRFK kiemelte: "a hatályban lévő jogszabályok értelmében a veszélyhelyzet idején rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos".

A gyűlés helyszínén tartózkodókat a rendőrök igazoltatták és figyelmeztették.

A gyűlés szervezőivel és a gyűlést tartókkal szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek

- írta a BRFK.

A vasárnapi megmozduláson a koronavírus-járvány miatt bevezetett, a vállalkozásokat érintő korlátozások ellen tüntettek.

A "Tüntetés az életért és a szabadságért január 31. - Tömeges üzletnyitás február 1." címmel meghirdetett Facebook-esemény szervezői azt írták: úgy fogalmazták át az eseményt, hogy az ne minősüljön gyűlésnek. Közölték, az eseményen "a szabad véleménynyilvánítás jogával élők elképzelhetően nem fognak egyetérteni azzal, hogy a kormány nem engedélyezi a vállalkozók szabad nyitvatartását, és nem tesz lépéseket a felelőtlen politika miatt csőd szélére került honfitársaink megsegítésére".

Az interneten megjelent fotók szerint körülbelül pár százan gyűlhettek össze a Hősök terén, a többségük maszkot viselt.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Szabadesésben a dollár Trump veresége után, amivel a forint is jól jár

Szabadesésben a dollár Trump veresége után, amivel a forint is jól jár

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán beszakadt a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. A dolláreladási hullám csütörtökön is folytatódhat, miközben ma a Bank of England kamatdöntése kerül a fókuszba – 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat. Csütörtök reggel az euró jegyzése 362,2, a dolláré 321,6.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×