Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Szerelvény fordul a Nagyvárad téri ideiglenes végállomáson az M3-as metró déli szakaszának felújítási munkálatai közben 2020. február 5-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Újra sínen a 3-as metró felújítása

Több mint kilenc milliárd forintot fizet a főváros a Swietelskynek azért, hogy a cég folytassa a hármas vonal rekonstrukcióját. Az átadás így is későbbre csúszott.

Az M3 metróvonal középső szakaszának alagúti munkáira vonatkozó szerződésmódosításról szándéknyilatkozat jött létre a BKV Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. között hétfőn. A megállapodás hónapok óta tartó egyeztető tárgyalások eredménye, ami alapján 2021. január 11-én az alagút teljes körű korszerűsítése elkezdődik a középső szakaszon.

A BKV Zrt. az M3 metróvonal alagútrekonstrukciójára mintegy 48 milliárd forint értékben kötött szerződést 2017. szeptember 4-én a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel. A középső vonalszakasz állomásainak elhúzódó felújítása miatt szükségessé vált az építési munkákra vonatkozó harmonizált ütemterv kialakítása, ezzel összefüggésben az alagútfelújításra szóló szerződés díjának és határidejének módosítása. A szándéknyilatkozatban 9,1 milliárd forint többletköltség elszámolásában állapodtak meg a szerződő felek. A pótmunkák fedezetének biztosítására 5 százalék tartalékkeret áll rendelkezésre, így a szerződés értéke 9,5 milliárd forinttal emelkedhet - közölte a BKV.

A szándéknyilatkozat alapján, a hatóságok jóváhagyásának beszerzését követően aláírható a szerződésmódosítás a még hátralévő alagúti munkák elvégzésére. A középső vonalszakasz forgalomba helyezése 2023 januárjában várható, ami megfelel a projekt Európai Uniós forrásból történő költségelszámolás időzítésének, annak határideje 2023 vége.

A 2017 szeptemberében aláírt szerződés szerint a Swietelsky Vasúttechnika Kft. 47,8 milliárd forintért vállalta az alagútfelújítást. A társaság márciusban 18 milliárdos többletköveteléssel állt elő az északi és a déli szakaszon előállt sorozatos csúszásra és extra feladatokra hivatkozva.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×