Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.15
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Szerelvény fordul a Nagyvárad téri ideiglenes végállomáson az M3-as metró déli szakaszának felújítási munkálatai közben 2020. február 5-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Metrófelújítás: eléggé összeakadt a BKV és a Swietelsky bajsza

Nem haladnak a tárgyalások a 3-as metró rekonstrukciójáról szóló megállapodásról a BKV és a kivitelező között. A közlekedési társaság vezérigazgatója elmondta, a metró felújítását mindenképpen el fogják végezni. A rekonstrukciót végző cég többletköveteléssel állt elő, a BKV másként lát dolgokat.

Új határidők megjelölése mellett az eredeti szerződés szerinti teljesítésre szólította fel a 3-as metró felújítását végző céget a BKV Zrt., miután a felek között hétfőig nem jött létre szándéknyilatkozat szerződésmódosításról.

A közlekedési társaság az InfoRádiónak elküldött közleményében kiemelte, hogy a 3-as metró középső - Lehel tér és Nagyvárad tér közötti - szakasza állomásainak korszerűsítésére 2019 novemberében kötöttek szerződést a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel, de a belvárosi rész alagúti és állomásfelújítási munkáinak egyidejű megvalósításáért szükségessé vált a szerződés határidejének módosítása, ezért a közlekedési vállalat egyeztetéseket kezdeményezett a kivitelezővel. Hozzátették: a tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a BKV idén július 24-én felfüggesztette a kontraktus egy, a 3-as metró középső szakaszának felújítására vonatkozó részét.

Az egyeztetések tovább folytatódtak, de az álláspontok csak minimálisan közeledtek.

A BKV hangsúlyozza, hogy

a kialakult helyzet egyelőre nem veszélyezteti a metróvonal felújításának határidőre történő befejezését, és az európai uniós forrásból történő megvalósítást.

A vállalat bízik abban, hogy a Swietelsky partner lesz a középső szakasz alagúti munkáinak határidőre történő elvégzésében. A BKV ezzel párhuzamosan megkezdte az új közbeszerzési eljárások előkészítését, és vizsgálja a saját erőforrások bevonásának lehetőségeit is.

Bolla Tibor, a társaság vezérigazgatója másfél héttel ezelőtt az InfoRádiónak beszélt arról, hogy a metró felújítását mindenképpen el fogják végezni.

"Plusz pénzügyi igénnyel léptek fel, mi pedig ellenajánlatot tettünk. A különbség 10 milliárd forint értékű.

A mi számainkat szerződésekkel, kötelezettségvállalásokkatl tudjuk igazolni, a Swietelsky áremelkedésre hivatkozik. Ha nem lesz egyezség, a metrót akkor is be kell fejezni, és mi be is fogjuk, akár a Swietelskyvel, akár nem. Szeretnénk velük."

A BKV közleménye kiemelte azt is, hogy a 3-as metró középső szakasza állomásainak felújítására kötött szerződés értelmében a társaság november 7-én az utasforgalom kizárása mellett munkaterületet adott a vállalkozónak a Nyugati pályaudvar és a Semmelweis Klinikák állomás közötti szakaszon, ahol már el is kezdték a Nyugati pályaudvar, a Deák Ferenc tér és a Kálvin téri állomás felújítását, valamint a korábban átadott állomásokon - az Arany János utcánál, a Ferenciek terénél, a Corvin-negyednél és a Semmelweis Klinikáknál - az utasforgalom biztosítása miatt eddig át nem adott területeken is elkezdődtek a korszerűsítési munkálatok és az állomási munkákhoz kapcsolódó alagúti kivitelezési és szállítási feladatok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×