Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.42
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A Népliget és Nagyvárad tér metróállomások közötti vágányok építési munkálatai az M3-as metró felújítás alatt álló déli szakaszán 2020. május 13-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Mélyül a gond a 3-as metró felújítása körül

Miután a tárgyalóasztalnál nem született egyezség a 3-as metró alagút-rekonstrukciójának folytatásáról, a BKV és a Swietelsky Vasúttechnika levélben győzködi egymást.

Újabb dátumot jelölt meg a BKV a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-nek az M3-as vonal középső alagúti szakaszát érintő munkavégzés megkezdésére – erről Bíró Endre, a BKV igazgatósági tagja, a Metróért Egyesület elnöke beszélt a Világgazdaságnak.

A pontos határidőt üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, de azt elmondta, hogy az adott napig a vállalkozónak át kell vennie a munkaterületet, előzetesen pedig ismertetnie kell az ütemezési terveket. A gazdasági napilap úgy tudja, hogy a szóban forgó dátum 2021-re esik. Bíró Endre szerint halvány esély van arra, hogy a Swietelsky Vasúttechnika megkezdje a kivitelezést.

A 3-as metró belvárosi szakaszát november 7-én zárták le, azóta busszal pótolják a szerelvényeket. Hét állomás felújítását az osztrák építőipari multi egy másik leánya, a Swietelsky Építő Kft. megkezdte, az alagúti feladatokat végző Swietelsky Vasúttechnika azonban nem állt munkába.

A kezdést a 18 milliárd forintos többletigényének kifizetéséhez kötötte, de ebből a BKV csak mintegy 8 milliárdot ismer el.

A felek a vitát február óta tárgyalással próbálták rendezni, de nem tudtak megállapodni a végső dátumként megjelölt november 9-ig sem. Ezért a BKV berekesztette a tárgyalást, de az érintett szerződést nem mondta fel.

Ha a Swietelsky Vasúttechnika a megadott napig sem kezd el dolgozni, azzal megszegi a szerződést, a BKV pedig új közbeszerzést írhat ki a feladatra. Más kérdés, hogy ez a szcenárió további csúszást okozhat a már eleve időzavarral küzdő, 2022 végi átadással tervezett projektben.

November 9. óta a felek levélben győzködik egymást a folytatásról. Ám a parttalan alkudozás már nemcsak a 3-as metró alagútjának felújítását érinti, hanem azzal is fenyeget, hogy ellehetetlenül a Swietelsky Építő munkavégzése is, vagyis

az állomások felújítása is bajba kerülhet.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×