Azt írta, a költségvetésről szóló hosszú tárgyalások során az uniós intézmények, egyes tagállamok és a hazai ellenzék "sok kérdést belekevert a számok közé". Erre hivatkozva felsorolt rengeteg cáfolatot, köztük például hogy:

• Magyarország soha nem Európa ellen, hanem éppen Európáért és gyermekeink, unokáink európai jövőjéért küzdött és küzd.
• Magyarország az unió alapító atyáival egyetértve azt vallja, hogy Európa vagy keresztény és humanista lesz vagy nem lesz.
• Nem azért mondtunk igent az Unióba történő belépésre, hogy Brüsszel meghatározhassa számunkra, hogy mit tartunk családnak, mit hívunk házasságnak és kik és milyen feltételekkel fogadhatnak Magyarországon örökbe gyermekeket.
• Nem Magyarország támadta a többi tagállamot a migrációs politikájuk miatt, hanem fordítva.
• Nem mi kritizáljuk azokat a tagállamokat, ahol nincs Alkotmánybíróság, vagy a kormány közvetlenül irányítja az ügyészséget, vagy ahol a politikai szereplők nevezik ki a bírákat, hanem fordítva.
• Szemben a magyar ellenzék állításával, az uniós támogatások, kohéziós források nem könyöradományok, hanem az Uniós Szerződések alapján Magyarországot jogosan megillető kifizetések. Magyarország ezen forrásokért cserébe a csatlakozáskor rengeteg mindent vállalt, többek között: megnyitotta piacait, lemondott a vám és egyéb bevételeiről, átültette a teljes uniós joganyagot, elfogadta a tőke szabad áramlását (ezzel lehetővé téve a tőkeerős nyugat-európai cégek korlátok nélküli beruházásait), valamint Magyarország is jelentős összegekkel járul hozzá az Unió közös költségvetéséhez.
• Nem Magyarország zsarolja és helyezi nyomás alá Brüsszelt az uniós költségvetési forrásokról döntő tárgyalások során, hanem fordítva.

A végén leszögezte: "amikor gyermekeink és unokáink jövőjéről van szó, akkor a magyar emberek és Magyarország nem köt kompromisszumot, jelentsen ez akár szabadságharcot, akár csak egy egyszerű vétót". Sorait egy Wass Albert-idézettel zárta: “Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad.”

A teljes bejegyzés itt olvasható: