Infostart.hu
eur:
361.76
usd:
315.44
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

DK: Magyarországon nincs helye diktatúrának

Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke a párt pénteki, Budapesten tartott, online közvetített 1956-os megemlékezésén beszélt erről.

Úgy fogalmazott: hisznek a szabad, demokratikus, európai Magyarországban, és ugyanolyan bátran és határozottan kell eltüntetniük a "kiépült pártállamot", mint ahogyan azt az emberek 1956-ban tették.

A képviselő azt mondta, október 23. olyan dátum a magyar történelemben, amely mindenki szemébe könnyet csalhat, mindenkinek megdobogtatja a szívét.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy különösen fontos visszaemlékezni ennek a véres a forradalomnak az első napjára. Egyetemisták és a hozzájuk csatlakozó munkások, értelmiségiek, idősek, fiatalok, szülők és gyerekek gyújtották meg a lángot, ők mondták ki először hangosan az utcán is, hogy elég volt a zsarnokságból - emlékeztetett Varju László.

Úgy folytatta: hosszú évtizedek után, harminc évvel a rendszerváltást követően ma ismét ott tartunk, hogy az egyetemisták, az utca emberei szembeszegülnek "a zsarnok hatalommal", mert ugyanúgy, ahogy akkor, most sem kérnek az elnyomásból, nem kérnek a diktatúrából, nem kérnek a "központosított gondolkodtatásból" és nem kérnek a sokszorosított propagandavéleményből. A zsarnok nem csak a múltban létezett, hanem "ma is itt van velünk, aki nem akasztat, hanem kirúgat és ellehetetlenít" - mondta a DK-s politikus. Tavaly októberben volt egy önkormányzati választás, egy "vértelen forradalom", amikor megmutatta az ország és megmutatta Budapest, hogy mi a véleménye a jelenleg uralkodó rendszerről - közölte. Ebben a rendszerben a nép hatalmát, a demokráciát átmenetileg kiüresíthették hazug szólamokkal és ígéretekkel, de ma már milliók látnak át rajtuk, és ezek a milliók vissza fogják venni a jussukat, a szabadságot - jelentette ki.

Azt mondta, hogy átveszik a lángot Nagy Imrétől és az '56 októberében utcára vonuló fiataloktól, megküzdenek a szabad, európai Magyarországért, a jogállamért.

Egyre többen vannak, akik kimondják, hogy együtt, közösen képesek változást elérni - zárta mondandóját. Az esemény végén a politikus koszorút helyezett el Nagy Imre szobránál.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×