INFORÁDIÓ 
2020. november 26. csütörtök
Virág

itm

hulladék

boros anita

Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a Tisztítsuk meg az országot program első projektjének helyszínén, az M6-os autópálya Ercsi csomópontjánál tartott sajtótájékoztatón 2020. augusztus 26-án. Elindult a Tisztítsuk meg az országot program, amelyet egyebek mellett az illegális hulladéklerakók felszámolására hozott létre a kormány.

Már a hulladék kétharmadát újrahasznosítják itthon

Infostart / MTI

Tavaly jelentősen emelkedett Magyarországon a hulladék újrahasznosításának mértéke és csökkent az egy főre jutó hulladéktermelés - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Boros Anita azt követően nyilatkozott erről, hogy befejeződött az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszerben összesített elmúlt évi hulladékgazdálkodási adatok elemzése.

Ebből kiderül, hogy az összes hulladék 65,3 százalékát újrahasznosítják, miközben 2007-ben még csupán 24,6 százalék, 2015-ben pedig 50,1 százalék volt ez a mérték.

Ezzel Magyarország újra jelentős lépést tett a "körforgásos gazdaság" megteremtése felé, vagyis, hogy egy termék ne a kukában végezze, hanem többször életre keljen - tette hozzá a politikus.

Mint elmondta: az újrahasznosítás mértékének növekedésével egy időben folyamatosan csökken a csupán lerakással ártalmatlanított hulladék aránya, illetve javul a települési hulladék újrafeldolgozási aránya is.

Ez utóbbi - folytatta - Magyarországon 2018-ban 37,4 százalék volt, ami ugyan elmarad az unió 47,4 százalékos arányától, ám a visegrádi együttműködés (V4) tagállamai között a legjobb adat.

Ugyanakkor folyamatosan csökken az egy főre jutó hulladék mértéke is Magyarországon,

és a csökkenés dinamikája meghaladja az uniós átlagot - tette hozzá.

Ismertetése szerint a javuló tendenciák minden hulladékfajta esetében megfigyelhetők, így a Magyarországon megtermelt személyenként 49 kilogrammnyi veszélyes hulladék is jelentősen elmarad az unió személyenkénti 142 kilogrammos átlagától.

Ugyanakkor a magyar értéket valamennyi, a V4 együttműködésben részt vevő ország meghaladja - tette hozzá Boros Anita.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018