Infostart.hu
eur:
351.84
usd:
303.97
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Police.hu

Nem semmi sztorival állt elő az ittasan karambolozó sofőr

A szakértő cáfolta a gyanúsított magyarázatát, hogy miért volt alkoholos állapotban.

A rendőrségi beszámoló szerint a zavarékasi lakos Tiszavárkony belterületén közlekedett tehergépkocsijával, amikor haladása során áttért a bal oldali forgalmi sávba, és érintőlegesen nekiütközött egy ott közlekedő járműszerelvény bal hátulsó részének.

Az anyagi káros balesethez kiérkező rendőrök megállapították, hogy a tehergépkocsi vezetője úgy ült volán mögé, hogy előtte alkoholt fogyasztott. A rendőrök előállították a jogsértőt a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A terhelt kihallgatása során elmondta, hogy az éjszaka folyamán

30 db konyakmeggybonbont fogyasztott el, véleménye szerint ebből adódhatott a pozitív szonda.

A szakértő szerint ahhoz, hogy a megállapított véralkohol-értéket produkálja a jogsértő, egyszerre legalább 180 db konyakmeggyet kellett volna megennie.

A balesetvizsgálók a szükséges nyomozási cselekményeket elvégezték, és a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az eljárás iratait a Szolnoki Járási Ügyészségre.

Címlapról ajánljuk

Haladékot kapott Budapest – megszólalt Karácsony Gergely

A főpolgármester szerint konstruktív egyeztetés kezdődött a Pénzügyminisztériummal, aminek az lett az eredménye, hogy Budapest október 15-ig kapott haladékot a szolidaritási adó befizetésére. Karácsony Gergely az InfoRádióban elmondta: ez alatt az idő alatt olyan megoldást kell találni, ami a kormánynak és a fővárosnak is megfelelő, tartalmaz válságkezelő intézkedéseket és hosszú távú megoldásokat is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×