Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A magyar színház- és filmművészet kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, egyetemi tanár Budapesten, a Vígszínházban 2017. November 8-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Czimbal Gyula

Tüntetett a Színmű apraja és nagyja - lehet, hogy nem hiába

Tüntetés volt vasárnap délután a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak kezdeményezésére az intézmény Vas utcai épület előtt. Az ITM már reagált is.

Megmozdulásukkal a szervezők azt üzenték a parlamenti képviselőknek, hogy ne fogadják el az egyetem alapítványi fenntartásúvá alakításáról szóló törvényjavaslatot, mert az nem biztosítja az intézmény Alaptörvény szerinti autonómiáját.

Az épület előtti alkalmi színpadon az esős időben Bán Bálint, az egyetem volt hallgatója köszöntötte a résztvevőket.

"Belesajdul a szívem, ha arra gondolok, hogy az utánunk következő generációk nem élhetik át azokat az élményeket, azokat a lehetőségeket, esetleg nem azok tanítanak majd az egyetemen."

Majd pedig közös kántálásra szólította az egybegyűlteket.

A kántálás során említett szívfájdalom okáról ezután Hegedűs D. Géza színművész, az egyetem tanára beszélt.

"Vajon tudják-e az egyetemünket tulajdonolni akaró ismeretlen idegenek, hogy ki volt Balázs Béla, Radványi Géza, Máriássy Félix, Fábri Zoltán, Makk Károly? Azt valószínűleg tudják, hogy a mi erőnk éppen ebben a másfél évszázados, töretlen történetben rejlik. Ez az origója a magyar színész-, film- és televíziós történetnek. Egyetemi történetünk, nemzeti kultúránk kitörölhetetlen része. Azzal is tisztában vannak az idevágyó hatalommal felruházottak, hogy természetes úton e történet részesei csak akkor lehetnének, ha tehetségüknek köszönhetően kivívták volna maguknak a jogot, hogy egyetemünk polgárai lehessenek. De nem tudhatjuk, hogy kik ők. Törvénybe akarják iktatni, hogy a másfél évszázados történetünk nincs többé. Azt akarják, hogy szeptember 1-jével új történet kezdődjön, az ő történetük."

A tüntetők arra kérik Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, hogy teljesítse három követelésüket, amelyek a következők:

  1. a rektort továbbra is az egyetem jelölje ki
  2. kezdjenek érdemi tárgyalásba az egyetemmel, ne hozzanak önkényes döntéseket
  3. a kuratórium tagjainak kiválasztási jogát engedjék át az egyetemnek.

Mindeközben sajtóértesülés szerint a minisztérium nyitott az egyeztetésre. Ha közvetlen megkeresést kap, Palkovics László tárgyal a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival is – ezt válaszolta az ITM az ATV Híradó megkeresésére. A minisztérium szerint a kormány célja, hogy az egyetemen végző fiatalok színházművészeti, televíziós és filmipari esélyei jelentősen javuljanak. Hozzátették, hogy az átalakítással nagyobb lesz az egyetem önállósága, enyhül az intézmény állami támogatásoknak való kiszolgáltatottsága.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×