Infostart.hu
eur:
364.46
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Kikötő a Balaton partján Balatonkenesén.
Nyitókép: MTI/H. Szabó Sándor

Fontos lépésre szánta el magát négy balatoni település vezetője

A Bahart közforgalmú kikötőeladási tervei miatt az érintett Balatonakali, Balatonkenese, Balatonudvari és Csopak polgármestere összefogott.

Delegációjuk egyeztetett a hajózási cég vezérigazgatójával, hogy tolmácsolja kérésüket az állami tulajdonosi képviselet felé. Azt szeretnék, hogy méltányos áron, a cégben meglévő részvényhányaduk beszámításával az érintett önkormányzatok vehessék meg az eladni szándékozott kikötőket, garantálva azok köztulajdonban tartását – derül ki a települések honlapján megjelent beszámolóból.

Koncz Imre, Balatonakali polgármestere a Hirbalaton.hu-nak elmondta, kezdeményezésüket támogatja a Balaton Fejlesztési Tanács és az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség is. A kezdeményezésről és a megkezdett egyeztetésekről az alábbi tájékoztatást tették közzé:

A Bahart közgyűlése által május 6-án elfogadott reorganizációs terv több nagy értékű ingatlan eladása mellett arról is döntött, hogy négy balatoni közforgalmi kikötőt is értékesít a társaság, hivatkozva a vírushelyzet miatt kialakult veszteségre. Mivel a Balaton-parti kikötővel rendelkező települések önkormányzatai mára már csak összesen a társaság részvényeinek kevesebb mint 25 százaléka felett rendelkeznek, így

a számos „nem szavazat” ellenére sem tudták a döntést befolyásolni.

Mint kiemelik, a döntés, kikötők tekintetében Balatonakali, Balatonkenese, Balatonudvari és Csopak önkormányzatait és az ott élő, üdülő embereket érintheti hátrányosan. Mivel mind a négy település számára fontos közérdek mind a közforgalmú hajózás, mind pedig a területek mindenkori köz számára biztosított használati joga, ezért közösen keresték fel a hajózási társaság menedzsmentjét, kérésük egyeztetése végett.

A polgármesterek delegációját Kollár József vezérigazgató fogadta. Rövid egyeztetést követően a települési vezetők felkérték a hajózási társaság első emberét, hogy indítványukat haladéktalanul terjessze a társaság igazgatósága elé, aki a felterjesztésre ígéretet tett.

Az indítványukban az érintettek kérik az igazgatóságot, hogy a nevezett négy kikötő értékesítése során, a közérdek érvényesítésének érdekében,

mindenekelőtt az érintett négy önkormányzatnak ajánlják fel megvételre az ingatlanokat.

A vételár megállapítására elfogadják a reorganizációs tervben meghatározottaknak megfelelően, jelenleg is a társaság rendelkezésére álló értékbecsléseket azzal, hogy az adásvétel kapcsán a vételárba beszámítható legyen azon önkormányzatok Bahart részvényei névértéken, akik évtizedek óta elkötelezettjei voltak a közforgalmi hajózásnak, és akkor sem adták el részvényeiket, ha az jó üzlet lett volna – jegyzik meg.

A polgármesterek egyöntetűen bíznak abban, hogy a társaság többségi tulajdonosát (Magyar Állam) képviselő döntéshozók jól látják az ügy fontosságát. Véleményük szerint legalább olyan fontos az állam részére is a közvagyon nemzeti vagyon körében tartása, mint az érintett települések lakói által, teljes mértékben, érdekeik védelmére felhatalmazott települési első emberek számára.

Mivel a korábban említett reorganizációs terv elfogadásával a többségi tulajdonos deklarálta, hogy el kívánja adni a mólókat és a hozzá tartozó más ingatlanrészeket, ezért mára már csak egyetlen lehetőség maradt arra, hogy továbbra is a nemzeti vagyon részei maradjanak a szebb időkben nagy forgalmat bonyolító kikötők. Ez pedig nevezetesen az a lehetőség, ha

az önkormányzatok tulajdonába kerülnek, és így szolgálják a köz érdekét az idők végezetéig.

Természetesen az önkormányzatoknak vállalniuk kell, hogy azt valóban a köz szolgálatában fogják üzemeltetni – hangsúlyozzák.

Végezetül megjegyzik, a négy településen élő, több ezer lakó, több tízezer üdülő, több tucat civil szervezet reménye él abban, hogy az állam döntéshozói, a köz mindenkori, jövőbe mutató érdekei alapján hozzák meg Mátyás királyunkat is felülmúló, igazságos, önkormányzatokat támogató döntésüket!

Címlapról ajánljuk

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×