Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Metrókocsi a BKV Kőér utcai járműtelepén, ahol a 3-as metró a felújított szerelvényeinek műszaki állapotáról tartott sajtótájékoztatót Héri József, a BKV Metró Üzemigazgatóságának vezetője 2020. január 22-én.
Nyitókép: Balogh Zoltán

A budapesti nagyberuházásokat még nem hátráltatja a járvány

A többi között a 3-as metró felújítása is zajlik a szükséges egészségügyi előírások betartása mellett – mondta Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes. Hozzátette: azoknál a beruházásoknál, amelyek még csak közbeszerzési fázisban vannak, várható változás, ilyen lehet a Lánchíd rekonstrukciója.

Kiss Ambrus szerint a jelenlegi helyzet a főváros idei költségvetését is átalakítja, az elkövetkező hetekben pedig

újra kell majd gondolniuk azt, hogy a járványválság után bekövetkező gazdasági válság milyen mozgásteret enged Budapest számára,

és ez mennyiben érinti a 2020-as évre tervezett beruházásokat. A városvezetés minden olyan projektet számba vesz, amelyek esetében még nincs közbeszerzés, mint például a Lánchíd felújítása, amely, mint ismert, egy sikertelen kiírással zárult le. Ahogyan a folyamatban lévő beruházásoknál is, mint mondjuk a Pannon Park Projekt az állatkertnél, hiába állami pénzből készül, mérlegelni fog a főváros, hogy hogyan lehet a különböző szakaszokat végigvinni. De a különféle árvízvédelmi munkák esetében is felmerülhet, hogy új közbeszerzést kell kiírni - tette hozzá az általános főpolgármester-helyettes, aki szerint a helyzetet bonyolítja, hogy nehéz megbecsülni, mikor érhet véget a járványügyi helyet.

Kiss Ambrus a 3-as metró déli, illetve középső szakaszának rekonstrukciója kapcsán megjegyezte, egyelőre nincs arról tudomásuk, hogy csúszna a felújítás befejezése. Emlékeztetett, az ország 50 százaléka nem tudja megoldani, hogy távmunkában dolgozzon, így

vannak beruházások, amelyek a mai napon is zajlanak, ez alól a metrófelújítás sem kivétel,

ahogy útfelújítások is történnek városszerte, nyilvánvalóan betartva a járványügyi intézkedéseket.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a koronavírus-járvány miatt elmaradt a Fővárosi Közgyűlés márciusi ülése is. Azonban ez nem akasztja meg a város működését, miután a jog egyértelműen rendelkezik, így a közgyűlési hatásköröket a főpolgármester, illetve a kerületeknél a polgármesterek gyakorolják. És bár lesznek döntések, ezekben az esetekben a főpolgármester előzetesen egyeztetni fog a frakcióvezetőkkel, és kizárólag azokat az intézkedéseket fogja meghozni, amelyeket halaszthatatlanok, és valamilyen összefüggésben vannak a járvány kezelésével, illetőleg az időszerűségük nem tolhatók tovább – ismertette a helyettes. Mindeközben úgy készítik elő a Városházán az egyes döntéseket, mintha április végén ismét összeülne a Fővárosi Közgyűlés, és megvitathatja azokat.

A főváros nemrégiben elfogadott költségvetését egyébként egyelőre nem tervezik módosítani, miután az általános tartalékban 7 milliárd forintot különítettek el. Ez pedig a koronavírus-járvány elleni harc első frontjára elegendő forrásnak kell lennie – fogalmazott Kiss Ambrus. Ugyanakkor folyamatosan vizsgálják azt is, hogy például a közösségi közlekedésben milyen plusz támogatásokra van szükség, akár a védekezéshez, akár a likviditás biztosításához. Előreláthatólag

az elkövetkezendő hónapokban elegendőeknek kell lennie a forrásoknak,

azt követően pedig, elsősorban a kialakult gazdasági viszonyok szerint újra lehet majd tervezni a teljes költségvetést, főként a bevételi oldalon keletkezett hiányok miatt – fűzte hozzá a főpolgármester-helyettes.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×