Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
324.4
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a módosított kerettantervekről tartott sajtótájékoztatón a minisztérium tükörtermében 2020. február 21-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Nyártól nő a pedagógusok bére

Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós közölte: a béremelés technikailag ágazati szakmai pótlék bevezetésével valósul meg, amelyre minden pedagógus munkakörben dolgozó jogosult.

Az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint.

A gyakornoki besorolású pedagógusok esetében a garantált diplomás bérminimumon felül érvényesül az ágazati pótlék, amely január elsejétől már 8 százalékkal emelkedett. Ezzel az újabb 10 százalékos emeléssel fél év alatt 18 százalékkal nő a gyakornokok bére.

Az intézményvezetők és helyetteseik júliustól a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek - jelezte a miniszter, hozzátéve, hogy a köznevelés hatékonyságának és színvonalának további emelése érdekében döntött így a kormány.

  • Egy ezernél nagyobb tanulólétszámú iskolát irányító, 35 éve a pályán lévő mesterpedagógus igazgató illetménye a bruttó 182 700 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 629 300 forintról összesen bruttó 812 000 forintra emelkedik.
  • Egy négyszáznál nagyobb tanulólétszámú iskolát vezető, 33 éve tanító, I. besorolású, egyetemi végzettségű igazgató keresete a bruttó 142 100 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 477 050 forintról összesen bruttó 619 150 forintra nő, az ilyen vezetők száma 6 ezer - ismertette a miniszter.

Az iskolaigazgatók helyetteseinek, az intézményegységek és a tagintézmények vezetőinek bérpótléka az igazgatói pótlék fele. Ez az emelés 9 ezer pedagógust érint.

A minőségi oktatás elismerése és támogatása érdekében

az intézmény vezetője a kiemelkedő teljesítményt tovább ösztönözheti, havonta legfeljebb bruttó 101 500 forinttal

- közölte a miniszter.

Kásler Miklós úgy fogalmazott: a kormány feladata, hogy biztosítsa a pedagógusok képzését és továbbképzését, folyamatosan javítsa munkakörülményeiket, fizetésüket és elismerje tevékenységüket. Arról is beszélt, hogy a pedagógusok bére 2013-tól átlagosan 50 százalékkal emelkedett, ami nagyban hozzájárult munkaerőpiaci helyzetük javulásához, szakmai és társadalmi megbecsültségük emeléséhez, és érdemben növelte a felsőoktatásban pedagóguspályára készülők számát - hangoztatta Kásler Miklós. Hozzáfűzte: az emelt juttatások biztosítása érdekében a kormány az elmúlt évben 355 milliárd forinttal többet költött pedagógusbérekre, mint 2010-ben.

Címlapról ajánljuk

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Tisza-kormány: nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, legalább 160 megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor mellett legalább 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×