Infostart.hu
eur:
359.62
usd:
310.16
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Rajk László látványtervező a Napszállta című film magyarországi premierje előtti sajtótájékoztatón a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon 2018. szeptember 15-én.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Elhunyt Rajk László

Az SZDSZ-alapító rangos építész rövid lefolyású, súlyos betegség után halt meg.

Élete 71. évében elhunyt Rajk László építész, belsőépítész, látványtervező, a rendszerváltozáskori ellenzék egyik vezéralakja, SZDSZ-alapító - közölte elsőként az ÉpítészFórum. Rajk rövid lefolyású, súlyos betegség után halt meg.

Rajk László édesapját, az azonos nevű egykori kommunista belügyminisztert 1949-ben, a Rákosi-korszak leghíresebb koncepciós perében ítélték halálra, majd kivégezték. Ifj. Rajk László ezután egy ideig egy gyermekotthonban nevelkedett, édesanyja csak börtönből való szabadulása utána vehette ismét magához - olvasható a Hvg.hu összeállításában.

A Budapesti Műszaki Egyetem építészkarán 1972-ben diplomázott. Ezt követően három évig a Lakóterv, majd 1975-1986 között az IPARTERV építészeként dolgozott. 1975-1976-ban a montréali McGill egyetem hallgatója, 1978-1981 között mesteriskolás.

Első megvalósult munkája, a Fővárosi Hulladékhasznosítómű munkásszállója az ipari építészet racionalista jegyeit viseli magát. Ezt követően azonban csakhamar kibontakozott egyéni formanyelve, amely elsőként a Bachman Gáborral és Nagy Bálinttal közösen tervezett vence-i műteremházban mutatkozott meg (1984, mára átépítve). Hivatalos megbízásokat itthon a nyolcvanas évektől nem kaphatott, kiutat erre részben a többedmagával működtetett Plusz Stúdió jelentett.

Az 1986-ban japán Shinkenchiku-pályázatra „A sztrájkoló háza” címmel adtak be közös pályamunkát Bachman Gáborral, Haraszti Miklóssal és Konrád Györggyel. A bécsi világkiállítás 1990-es pályázatán pedig kritikai művet nyújtottak be: a „Hidak a jövőbe” témára a „Hazug, mint a híd” címmel reagáltak (alkotótársak: Bachman Gábor, Haraszti Miklós, Konrád György).

A Konráddal közös munkák Rajk erős szociológiai érdeklődésére is rámutatnak.

Rajk a hetvenes évek közepétől foglalkozott színházi tervezéssel, eleinte Halász Péter lakásszínháza előadásainak díszlettervezőjeként, majd kisebb fővárosi és vidéki színházakban is. Ezzel párhuzamosan filmes látvány- és díszlettervezőként kezdett önálló karriert építeni: a hetvenes évek végétől több tucat munka, többek közt a Megáll az idő (Gothár Péter, 1981), a Szerelem második vérig (Dobray György, 1987), a Miss Arizona (Sándor Pál, 1987), a Piroska és a farkas (Mészáros Márta, 1987) kötődik a nevéhez.

Filmes pályafutása egészen a közelmúltig folytatódott, többek között A londoni férfival (Tarr Béla, 2007), A torinói lóval (Tarr Béla, 2010), a Saul fiával (Nemes Jeles László, 2015), az 1945-tel (Török Ferenc, 2017), a Napszálltával (Nemes Jeles László, 2018).

Budapest lelkes szerelmeseként komoly szerepet játszott a főváros filmes karrierjének felfuttatásában, bár az Arnold Schwarzenegger szereplésével nálunk forgatott, 1988-as Vörös zsaru rendezőjét lebeszélte arról, hogy moszkvai rendőrkapitányságként jelenítse meg a Parlamentet a filmben. 2009-ben az év látványtervezőjévé választották, 2016-ban az Art Directors’ Guild (Amerikai Látványtervezők Céhe) szakmai díját kapta Ridley Scott „The Martian” (Mentőexpedíció) című, részben ugyancsak Budapesten forgatott filmjének látványterveiért.

A kilencvenes évek elején aktív politikai szerepvállalása miatt kevés ideje maradt az építészetre. Saját cége, a Köztigon vezetőjeként csak az évtized közepétől tervezett újra. Innentől sorra következnek a meghatározó munkák. 1996-ban a Corvin Mozi multiplexszé alakítása, 1998-ban a bécsi Collegium Hungaricum rekonstrukciója (Balázs Jánossal és Borsos Írisszel), 1999-ben a Moulin Rouge átalakítása és az Aquincumi Múzeum igazgatósági és restaurátor-épülete fűződik a nevéhez.

2002-ben készült el a legfontosabb mű: a Lehel téri vásárcsarnok, ismertebb nevén a kofahajó, amely Rajk „radikális eklektikaként” definiált építészeti hitvallásának összegzését jelenti.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború
interjú

Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború

Az ukrajnai háború befejezése után az egész Európai Unió (EU) várhatóan visszatér az olcsóbb orosz gázhoz – mondta Magyar Péter miniszterelnök a Rzeczpospolita lengyel napilapnak. „Talán már két hét múlva” módosítanák az alaptörvényt. Hozzátette: az első lépésről van szó, majd „messzire kell küldeni” az államfőt, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnökét.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. A bécsi sajtótájékoztatón Magyar Péter jelezte: a különadók felülvizsgálatát tervezik, de ezek kivezetésének még nincs itt az ideje, előbb új költségvetésre és tisztánlátásra van szükség. Hétfőn közös munkacsoport indul az azbesztszennyezés ügyében, a két kormány pedig akár már szeptemberben közös kormányülést tarthat Gödöllőn. Itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos csontváz került elő három nagy állami projektnél, miközben Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×