Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
314.7
bux:
150343.85
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Rekordot döntött a Rákóczi Szövetség

Több mint 15 ezer diák utazott idén a szövetség támogatásával határon túlra.

Csáky Csongor, a szervezet elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta, hogy az idei, rekordnak számító érdeklődés egyfajta áttörést jelez, hiszen beérett az a sok munka, amit a nemzetpolitikába, a magyar-magyar kapcsolatokba fektettek.

"Ez azt mutatja, hogy egyre több iskola, egyre több magyar közösség lép egymással kapcsolatba, és ezek a kapcsolatok sokasodnak, és nem csökken a mi programunk iránti érdeklődés" - fűzte hozzá.

A műsorban elhangzott, hogy idén ősszel is utazásra bátorítja a középiskolásokat a Rákóczi Szövetség azzal a céllal, hogy a diákok az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódva egy másik Kárpát-medencei ország magyar iskolájához látogassanak.

Korábban azt közölték, a jelentkezés feltételeiről további információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×