Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Új fejlemény a badacsonyi borászhalál ügyében

A Veszprém Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a 2018 szeptemberében, Badacsonyban történt, halállal végződő bántalmazás két elkövetőjével szemben.

Az ügyészség közleménye emlékeztet: két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, munkájuk miatt Ábrahámhegyen elszállásolt férfi egy születésnapi ünneplést követően úgy döntött, hogy tovább folytatja a szórakozást, s ezért 2018. szeptember 8-án, éjfél után személygépkocsival Badacsonyba mentek. A gépkocsit az egyik ittas vádlott vezette.

A vádlottak a járművel Badacsony központjába mentek, ahol szabálytalanul hajtottak be az egyik parkolóba. A sértett férfi három ismerősével éppen a parkolóban gyalogolt, s míg társai kitértek a gépkocsi elől, a sértett az autóval szemben megállt, amely így nem tudott továbbhaladni. A vádlottak ekkor kiszálltak a járműből, és a sértettet, aki maga is ittas volt, többször ököllel arcon ütötték. A sértett nem védekezett, csupán azt kérdezte támadóitól, hogy

„Üthettek, de mire jó ez, mit tettem?”.

A vádlottak ezt követően abbahagyták a bántalmazást, sőt egyikük még itallal is kínálta volna a sértettet, aki azonban ismerősei után indult. A másik elkövető ekkor kötekedve rákiabált, amely szóváltáshoz és a férfi újabb bántalmazásához vezetett.

A sértett társaságában lévő nő a vádlottakat nyugtatva próbálta megakadályozni a további verekedést, a sértettnek pedig szólt, hogy üljön be az autójukba, aki azonban csak eltávolodott, és az út túlsó oldalára ment. Az egyik elkövető felfigyelt rá, s ahelyett, hogy társával távozott volna, mindketten a sértettre támadtak, arcon, fejen ütötték, majd a már földön fekvő férfit többször megrúgták, aki az életét vesztette. Halálának bekövetkezéséhez a természetes eredetű megbetegedései mellett a bántalmazással összefüggésben kialakult stresszhelyzet is hozzájárult.

A vádlottak a sértett segítségére siető embereket látva felhagytak az eszméletlen, életjeleket nem mutató férfi bántalmazásával, és autójukhoz futottak, hogy elmeneküljenek. Menekülésük során a helyszínre érkezők próbálták őket visszatartani, amelyből dulakodás alakult ki, s melynek során a gépkocsit vezető vádlott egy gázpisztolyt is elővett, de azzal meghibásodása miatt lövést leadni nem tudott. A vádlott ekkor kitolatott a parkolóból, majd a gépkocsival az út melletti árokba csapódva állt meg.

Az ügyészség a vádiratban az elkövetőkkel szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×