Infostart.hu
eur:
387.07
usd:
331.95
bux:
117385.41
2026. január 13. kedd Veronika

Felújítják a Dél-Dunántúl egyik legnagyobb egyházi épületét

Az iregszemcsei református templom tetőszerkezete megújul, a tornyot vörösrézzel fedik le.

Az eredeti állapotnak megfelelően újítják fel a tornyot, egyben kicserélik a tetőszerkezet elkorhadt deszkáit - mondta Harsányi Béla, az iregszemcsei gyülekezet lelkésze az MTI-nek. A hajó tetejét terra cseréppel burkolják, és korszerűsítik a villámvédelmi rendszert is. A felújítás után megszűnik a templom beázása - tette hozzá.

A szeptemberben befejeződő munkát az Emberi Erőforrások Minisztériuma 30 millió forinttal támogatja.

Az 1863-ban épült, romantikus stílusjegyeket viselő templom bár nem műemlék, méretei ismertté tették; tornya 48 méter magas, és két karzatos belső terében 1350 ülőhely van.

Iregszemcsén a 17. század közepén alakult meg a református gyülekezet, az első anyakönyvi bejegyzés 1647-ből származik. Az 1700-as években épült első templom romjai ma is megtalálhatóak a jelenlegi épület mellett.

Az egyházfenntartók száma száz körül van a településen, a templomot azonban csak nyolc-tíz hívő látogatja vasárnaponként - mondta a lelkész. A templomban nincs fűtés, ezért csak húsvéttól adventig tartanak ott istentiszteleteket.

A kiváló akusztikájú épület egyik karzatán Angster orgona működik, a templom falai között rendszeresen rendeztek komolyzenei hangversenyeket.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×