Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.47
bux:
146073.36
2026. november 5. csütörtök Imre

A Fidesz Bangóné visszahívását követeli

A Fidesz arra szólítja fel a szocialista párt vezetését, hívja vissza az Országgyűlésből és a magyar közéletből Bangóné Borbély Ildikót, az MSZP országgyűlési képviselőjét - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombati balatonfüredi sajtótájékoztatóján Bangóné egy pénteki kijelentésére utalva.

Hidvéghi Balázs azt mondta, a szocialista politikus egy pénteki televíziós interjúban patkánynak nevezte a Fidesz támogatóit. A kormánypárt Bangóné Borbély Ildikót emiatt a közéletből való távozásra és országgyűlési mandátumának visszaadására szólította fel, de ő ezt nem tette meg. A Fidesz ezért fordul most a szocialista párt vezetéséhez, az országos elnökségéhez, illetve a képviselőcsoportjának vezetőihez azzal a felszólítással, hogy hívják vissza Bangónét - tette hozzá.

Hozzátette, meggyőződésük, hogy Bangóné visszahívása elkerülhetetlen lépés, és nem pártpolitikai okokból, hanem azért, mert emberekről így beszélni nem szabad. Nem lehet emberek tömegét, de még egy embert sem patkánynak nevezni, ennek nincs helye a magyar közéletben - hangsúlyozta.

Hollik István lemondásra szólította föl Bangónét

Parlamenti mandátumáról való lemondásra szólította fel Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőt Hollik István kormányszóvivő is. A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő az Európa jövője a mi jövőnk címmel, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség által rendezett fórumon azt mondta, hogy az ellenzéki politikus egy televíziós műsorban "lepatkányozta" a kormánypártok szavazóit.

Kijelentette: ők elvi alapon, kereszténydemokrataként az emberi méltóság tiszteletét vallják, és ebbe beletartozik a politikai ellenfelek méltóságának tiszteletben tartása is.

Soha nem neveznének senkit patkánynak - mondta. Kiemelte: nem szeretne olyan országban élni, ahol országgyűlési képviselő lehet egy olyan politikus, aki lepatkányoz másokat.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×