Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
324.64
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Varju László DK-s képviselő, Bangóné Borbély Ildikó és Harangozó Tamás szocialista képviselők, valamint Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője (b-j) sípot fúj az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 10-én. Hangos sípszóval és bekiabálásokkal zavarta ülést az ellenzék, miután csomagban szavaztak a képviselők a napirendhez benyújtott 2925 módosító javaslatról.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Bocsánatot kért Bangóné - egy ország a patkányozás ellen

Meghátrált az MSZP: a párt levette az internetről a patkánykormányos kampányvideóit, amelyekkel a Bangóné Borbély Ildikó elleni kormányzati támadást igyekezett hatástalanítani. A szocialista képviselő múlt heti kijelentését úgy is lehetett értelmezni, hogy patkánynak tartja a Fidesz több millió szavazóját, ami ellenzéki oldalon is felháborodást váltott ki.

"Sok a patkány Magyarországon" - az ATV-ben mondta ezt Bangóné Borbély Ildikó arra a kérdésre, hogy szerinte miért emelkedik a Fidesz támogatottsága. A kormányoldal azonnal kampányt indított a szocialista parlamenti képviselő ellen, bírálta őt a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre, Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke, Deutsch Tamás, a párt EP-képviselője, Kocsis Máté parlamenti frakcióvezető, Hollik István kormányszóvivő és Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató pedig lemondásra szólította fel.

"Az MSZP vezetői hívják vissza Bangóné Borbély Ildikót az Országgyűlésből, és távolítsák el a közéletből" - követelte Hidvéghi.

A Fidesz egy kampányvideót is készített a történtek után.

Az MSZP kiáll Bangóné Borbély Ildikó mellett.

"Bangóné Borbély Ildikó a Magyar Szocialista Párt tagja, a Magyar Országgyűlés tagja, a frakció frakcióvezető-helyettese, és az is marad"

- nyilatkozott Tóth Bertalan, a párt elnök-frakcióvezetője.

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő, kampányfőnök ennél is továbbment: "Patkánykormányzás zajlik Magyarországon. Most szólok önöknek, a következő hetekben sokat fogják hallani az én számból a patkánykormányzás kifejezést."

Két kapcsolódó videót is készített a párt, amelyben a Lendvay utcai (itt van a Fidesz székháza) patkányirtás szükségességéről beszélnek, egy nappal később azonban ezeket a videókat levették

az internetről, Ujhelyi István facebookos magyarázata szerint azért, mert a patkányozást a baloldalon is ellenérzéssel fogadták. Ez valóban így van: Lendvai Ildikó volt pártelnök-frakcióvezető, illetve Tamás Gáspár Miklós, a hvg.hu publicistája is kritizálta, Ungár Péter LMP-társelnök elfogadhatatlannak, Puzsér Róbert ellenzéki főpolgármester-jelölt alávalónak, Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa pedig szerencsétlen témaátkötésnek tartja a patkányozást. Többen emlékeztetnek viszont arra, hogy a jobboldalon is patkányoztak már: Bayer Zsolt publicista.

Gyöngyösi Márton jobbikos politikus bocsánatkérést javasol a szocialista képviselőnek, a Magyar Liberális Párt gyűlöletmentes kampányra kérte a pártokat, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pedig így nyilatkozott az M1-nek: "Amikor mi fel vagyunk háborodva, hogy a szélsőjobboldal milyen nyelvezetet használ, akkor azt a mércét magunkra nézve is kötelezőnek kell tartani. Hát van ezzel dolga Bangónének és a szocialista pártnak."

Bangóné Borbély Ildikó közben bocsánatot kért

mindazoktól, akik megsértve érezték magukat. A Nézőpont felmérése szerint jó sokan lehetnek: a magyarok 54 százaléka felháborodott a patkányozáson, 78 százalékuk ellenzi azt, és még az ellenzéki szimpatizánsok 67 százaléka is elítéli ezt a stílust.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.

Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankerhajót támadtak meg a közelmúltban a Hormuzi-szorosban, ahol több száz tengerjáró vesztegel jelenleg. Egy nap alatt csupán 5 tanker tudott átkelni a szoroson. Irán október 12-én bejelentette, hogy továbbra is vizsgálják az amerikai megállapodás részleteit. Tálas Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének vezetője nyilatkozott a témában az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×