Infostart.hu
eur:
385.19
usd:
331.83
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Semjén Zsolt: a Fidesz-KDNP az Európai Unió legsikeresebb politikai konstrukciója

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) pártszövetsége nemcsak a magyar történelem, hanem az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a párt évadnyitó rendezvényén csütörtökön.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalka művelődési házának színháztermében, több száz résztvevő előtt a kormányfőhelyettes azt mondta, az EU történetében példátlan, hogy egy politikai erő több mint egy évtizeden keresztül az abszolút többség fölött tud parlamenti választásokat nyerni.

"Harmadszorra nyertük meg kétharmaddal a magyar országgyűlési választásokat, ami nagyban köszönhető a külhoni magyaroknak, akik szavazataikkal nemzethűségről tettek tanúságot" - hangsúlyozta.

Semjén Zsolt hozzátette,

a pártszövetségben a KDNP világnézeti pártként, a Fidesz pedig "keresztény ihletettségű", nagy néppártként funkcionál.

Vallási-politikai dilemmák

A kisebbik kormánypárt elnöke beszédében kifejtette, minden keresztény pártnak dilemmát okoz, hogy politikájában felvállalja-e az egyházi szempontból fontos, de a választókat kevésbé érdeklő témákat, vagy nem ragaszkodik szorosan az egyház tanításához és a több szavazat érdekében engedményeket tesz. Semjén Zsolt szerint utóbbi megoldási lehetőséget választotta például a német CDU, amely mindent megtéve a voksokért, feladta az eredeti kereszténydemokrata értékrendet.

"Én egy papírmasé kereszténységben nem vagyok érdekelt, ez engem nem érdekel" - mondta a KDNP elnöke, hozzátéve, az egyház társadalmi tanításai szerinti, "karakteres és hiteles" kereszténydemokráciára van szükség.

Országgyűlési választások

A választásokra utalva Semjén Zsolt jelezte, a Fidesz és a KDNP egymással nem konkurensek, hanem "bajtársi szövetségesek", így elvárható tőlük, hogy megnyerjék a választásokat, elérjék a többséget és ennek eredményeképpen alakítsák Magyarországot. "A feladatot végrehajtottuk, megteremtettük azt a politikai konstrukciót, amely lehetővé teszi a keresztény értékek érvénysülését, és képes az állam és az ország vezetésére" - jelentette ki.

EP-választások

A miniszterelnök-helyettes a 2019-es európai parlamenti (EP-) választásra kitérve hangsúlyozta, jelenleg a migráció jelenti a legnagyobb fenyegetést Magyarország és Európa számára. Mindenkinek a legelső kötelessége a saját családjának védelme, ezt követi a nemzet iránti felelősség, majd az emberiség felé mutatott elköteleződés - rögzítette Semjén Zsolt. Szavai szerint Európa a migráció miatt "a lét és nemlét között tántorog", ha Magyarország elveszítené magyar jellegét, etnikai és civilizációs értelemben is visszafordíthatatlan károkat szenvedne el.

A KDNP évnyitóján részt vett Seszták Miklós kormánybiztos, a párt alelnöke, a megyei pártszervezet képviselői, valamint a történelmi egyházak térségi vezetői.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×