Infostart.hu
eur:
379.18
usd:
321.63
bux:
131260.81
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Demeter Márta, az LMP egyik frakcióvezető-helyettese Keresztes László Lóránt, az LMP új frakcióvezetőjének sajtótájékoztatóján az Országgyűlés Irodaházában 2018. szeptember 4-én.
Nyitókép: MTI / Koszticsák Szilárd

Megválasztották Demeter Mártát az LMP társelnökévé

Részleges tisztújító kongresszuson választott női társelnököt az LMP Keresztes László Lóránt mellé.

A Szél Bernadett távozásával megüresedett posztra (a párt alapszabálya szerint egy férfi és egy nő áll a párt élén.) Demeter Márta volt az egyetlen jelölt.

A megválasztását követő sajtótájékoztatón elmondta: célja, hogy pártja minél hatékonyabban képviselje azokat az embereket, akik az áprilisi választáson az LMP-re szavaztak.

A hvg.hu értesülései szerint a politikust a küldöttek kétharmada támogatta.

Demeter Márta megválasztása annak ellenére kétséges volt, hogy ő volt az egyetlen jelölt a posztra. A személye megosztja a pártot, belépni is csak a harmadik nekifutásra, július végén tudott az MSZP-ből kilépett politikus. Egy másik ügy miatt is meggyengült a pozíciója. Egy katonai dokumentumra hivatkozva nemrég arról kérdezte a belügyminisztert, hogyan lehetséges, hogy Orbán Viktor egyik lányát a Magyar Honvédség egyik repülőjén hozták haza. A kormány az erről szóló hírek megjelenése után azt közölte: nem a miniszterelnök, hanem a Cipruson szolgálatot teljesítő katonai kontingens egyik tagjának a gyermeke volt a gépen utazó, Orbán F. nevű utas.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára ezután "nemzetbiztonsági kockázatnak" nevezte Demeter Mártát, pénteken pedig a Fidesz az ügyészséghez fordult.

Ezzel kapcsolatban Demeter Márta most azt mondta: nem hibázott, amikor több ügyben kérdéseket tett fel a honvédelmi tárcának, az általa nyilvánosságra hozott adatok pedig nem titkosak. Továbbra is ellenőrizni fogja a tárcát, ezután is felteszi kérdéseit - tette hozzá.

Szerinte kérdéseire nem kapott érdemi választ a tárcától. Az iratbetekintéskor látottak alapján tette fel írásbeli kérdéseit, és törvényesen járt el. "A kizárólag a Honvédelmi Minisztérium által a sajtóba citált személyekkel kapcsolatban" pedig kijelentette: súlyos hiba a tárca részéről, ha az állományába tartozó személlyel kapcsolatos adatokat oszt meg, az pedig még nagyobb hiba, ha a családtagjaikkal kapcsolatos információt tesz nyilvánossá.

Úgy vélte: az ellene irányuló lejáratási kísérlettel csak leplezni kívánnak valamit. Szerinte tovább kívánják szűkíteni az országgyűlési képviselők ellenőrzési jogosítványait azelőtt, hogy a honvédelmi tárca mintegy ezermilliárd forintos beszerzéseket valósítana meg.

Fontos feladatok a párt előtt

Az egyik legfontosabb feladatnak Demeter Márta azt nevezte, hogy pártja hatékonyan készüljön fel a jövő évi európai parlamenti, valamint az önkormányzati választásokra, hogy jövőre megvalósulhasson a korszakváltás.

Azt mondta, nemcsak új Európai Parlamentre (EP) és új Európai Bizottságra van szükség, de olyan uniós képviselőkre is, akik a valós nemzeti érdekeket jelenítik meg az EP-ben, stabilitást és biztonságot nyújtanak az európai polgároknak, és nem a multinacionális vállalatokat segítik.

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban kijelentette: fontos, hogy helyi szinten is az emberek érdekei érvényesüljenek.

Kis-Szeniczey Kálmán, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja, akit az LMP kongresszusa szombaton elnökségi taggá választott, fontosnak ítélte a vidéki jelenlét erősítését az LMP vezetésében. Úgy vélte: a nehezebb viszonyok között élő vidéki csoportok felé is nyitnia kellene a pártnak.

Keresztes László Lóránt, a párt másik társelnöke arról számolt be, hogy a szombati kongresszuson nem hoznak döntést a jövő évi önkormányzati választásokon alkalmazandó szövetségi politikáról, meghatározzák viszont az EP-választás listaállításának szabályait, hogy a következő kongresszuson, az év végén vagy a jövő év elején már a jelöltekről dönthessenek.

Emellett az alapszabályon hajtanak végre technikai módosítást - tette hozzá -, az átfogó változtatás szintén a következő kongresszuson várható. Közölte azt is: a főpolgármester-jelölt kérdéséről a párt budapesti kongresszusa határoz.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×