Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
324.3
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Ungár Péter, az LMP képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 15-én.
Nyitókép: MTI / Illyés Tibor

Kizárták a parlamenti ülésről az LMP képviselőit

Ungár Péter a felsőoktatás fizetőssé tétele ellen szólalt fel, párttársai pedig táblákkal tiltakoztak.

Orbán Viktor és a Fidesz korábbi, tandíjellenes mondatait tették táblákra az LMP-sek, ezeket emelték a magasba, miközben Ungár Péter beszélt. Kövér László házelnök a felszólaló LMP-s politikust kivéve az összes ellenzékit kitiltotta - írta a hvg.hu.

A képviselők azellen tiltakoztak, hogy a kormány fizetős felsőoktatást akar. Válaszában Rétvári Bence azt mondta, ezt nem akarják, csak minőségi oktatást a Corvinuson.

Kövér László többször is szólt Ungár Péternek, hogy bírja rá társait a táblák letételére, ugyanis a szemléltető eszközök használatát nem jelentették be előre, így pedig ki fogja zárni a képviselőket az ülésről. Az ülés hátralevő részében ezért nem vehet részt Horn Krisztina, Csárdi Antal, Demeter Márta, Keresztes László Lóránt, valamint a már nem LMP-s, de Ungár kérésére táblát tartó Szabó Szabolcs.

Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szakmai konzultációk, és megkezdődik egy új együttműködési szándéknyilatkozat előkészítése is. Magyarország 2028-ban ismét részt vesz a balti légtérrendészeti misszióban, a kormány pedig arra ösztönzi a magyar diákokat, hogy Vilniusban tanuljanak. Budapest emellett csatlakozik ahhoz a litván kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Brüsszelben emlékművet állítsanak a totalitárius rendszerek áldozatainak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×