Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Papcsák Ferencet javasolják az MNB Felügyelőbizottságának élére

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén a képviselők tíz igen, 4 nem szavazattal megszavazták a Fidesz-KDNP frakció delegáltjának újbóli jelölését.

Papcsák Ferenc a bizottsági ülésen egyebek között arról beszélt, hogy az elmúlt három és fél évben a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szellemében járt el a jegybank felügyelőbizottsága. Papcsák Ferenc megjegyezte: elnöksége idején a felügyelőbizottság több nagy közérdeklődésre számot tartó vizsgálatot folytatott le, így például az MNB alapítványainak működését és az ingatlanvásárlásokat is ellenőrizte. Az Országgyűlésnek benyújtották a vizsgálatokról szóló jelentéseket.

Az elnökjelölt Mellár Tamás, a parlamenti gazdasági bizottság alelnöke (Párbeszéd) kérdésére elmondta:

az MNB-ről szóló törvény határozza meg, hogy mely területeket nem vizsgálhatja a felügyelőbizottság.

Úgy fogalmazott, a testület az MNB belső működését ellenőrizte eddig és ezután is ezt fogja tenni.

Szényei Gábor András azt emelte ki, hogy a felügyelőbizottság határozata nyomán például a működési kockázatokról is készült átfogó vizsgálat, amelynek tartalma nem publikus. Áttekintették a jegybank etikai működését is - jegyezte meg, utalva arra, hogy a nemzetközi példák megvizsgálása után ajánlásokat fogalmaztak meg az MNB számára.

Nyikos László Volner János jobbikos képviselő kérdésére elmondta, hogy az MNB ingatlanvásárlásaival kapcsolatos, általa vezetett vizsgálat kimutatta: a tranzakciók törvényesek voltak, a lebonyolítás pedig szabályosnak tekinthető. Azt is hozzátette, hogy a felügyelőbizottság véleménye az ellenőrzés másik aspektusát, az eredményességet vizsgálva, már nem volt egyértelműen pozitív.

A gazdasági bizottság ülésén a képviselők szintén tíz igen, négy nem szavazattal arról is döntöttek, hogy a KDNP által jelölt Szényei Gábor Andrást, a Fidesz-frakció által jelölt Madarász Lászlót és a Jobbik által jelölt Nyikos Lászlót újból javasolják felügyelőbizottsági tagnak.

Az MSZP, a Párbeszéd és a DK által jelölt Mártha Imre Edgár jelölését 4 igen, 10 nem szavazattal elutasította a bizottság.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×