Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Tízezer és húszezer forintos bankjegyek egy pénztárcában. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.MTVA/Bizományosi: Faludi Imre  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Faludi Imre

Ismét bedobták az alapjövedelem ötletét - mit is jelentene

Bevezethetőnek tartja az alapjövedelmet Magyarországon Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese. A politikus Sarath Davala indiai szociológussal tartott sajtótájékoztatóján az indiai alapjövedelem-kísérletek eredményeit ismertette.

Indiában 2011-2013 között, másfél éven keresztül kilenc faluban bevezettek egy viszonylag csekély összegű alapjövedelmet és azt vizsgálták, hogy az indiai falusi társadalomnak milyen eredményeket hoz ez az új intézkedés - mondta Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.

"Azt tapasztalták hogy

nemcsak a szegénység csökken, nemcsak az éhezést sikerült szinte teljesen felszámolni és a minőségi éhezést is visszaszorítani, hanem a gyerekek iskolalátogatása is sokkal kiszámíthatóbb lett,

alacsonyabb lett a lemorzsolódás, illetve pozitív egészségügyi hatások is voltak, és ami Magyarországra nézve a legfontosabb:

pozitív munkaerőpiaci hatások is mutatkoztak."

- emelte ki a pozitív hatásokat a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese.

Motiválja a munkába állást

Indiában azt sikerült bebizonyítani, hogy az alapjövedelem ösztönzi a munkába állást, vagy segíti a vállalkozóvá válást, tehát nem ellenösztönző, amivel néhányan gyanúsították - jegyezte meg Tordai Bence.

Mint mondta, Magyarország jelentős részén harmadik világbeli szegénység van,

a szegénység enyhítése legalább olyan fontos cél, mint hogy egy hatékonyabb munkaerőpiac jöjjön létre, növekedjen a bérszínvonal, nagyobb legyen a szociális biztonság.

Magyarországon működő modell?

Finnországban konferenciát tartottak az alapjövedelemről, 2017 január 1-től tesztelik két éven át ezt a rendszert. Magyarországon is volt erről vita, akkor az ellenzők azt mondták, hogy az alapjövedelem komolyan megterhelné az államkasszát.

Tordai Bence szerint egy jelentős átrendezéssel meg lehetne oldani az alapjövedelem kigazdálkodást. Elmondta, a Párbeszéd évek óta benyújtja az alapjövedelem költségvetését.

"Korábban 2200, most 2500 milliárd forint átcsoportosításáról lenne szó, és a finnországi konferenciának is az volt az egyik fő kérdése, hogy hogyan lehet finanszírozni az alapjövedelmet. Kimondták, hogy komolyan

be kell vonni a közteherviselésbe a nagyvállalatokat, a felső tízezret, a bankokat, mert a legtöbb országban ezek kikerülnek, kihúzzák magukat az adófizetés alól.

Vagyonadóra van szükség, és sokkal igazságosabb elosztásra" - tette hozzá.

A munka és a jövedelem újragondolása

Számos országban folynak kísérletek: Skóciában, Olaszországban, Spanyolországban, de még sehol nem merték bevezeti az alapjövedelmet. A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szerint még gyűjtenünk kell a a tapasztalatokat ahhoz, hogy ezt a lépést meg lehessen tenni, hiszen

jelentősen átírná a mai tudásunkat a szociális szféráról, a biztonságról, a munkára ösztönzésről és egy csomó olyan dologról, amiről kicsit 20. századi módon gondolkodunk.

"A technológiai forradalommal és ennek következtében a munkaidő szükségszerű és kényszerű csökkenésével át fog rendeződni az életünk és egyre kevesebben egyre kevesebbet fognak dolgozni, ha ez így megy tovább, akkor nem kérdés, hogy amikor a robotok dolgoznak és egyre kevesebb embernek lesz kereső munkája, akkor

újra kell gondolni, amit a munkáról és amit a jövedelemről gondolunk"

- mondta Tordai Bence.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Az Egyesült és az Egyesült Államok megtámadta Iránt, válasziul Irán a térségben Izraelt és a térségben működő amerikai támaszpontokat lőtte. A támadásoknak főként Iránban vannak civil áldozatai. A közösségi médiát elárasztották a támadásokról készült videók.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×