INFORÁDIÓ 
2018. június 22. péntek
Paulina

Csomagfosztogatás a budapesti repülőtéren - újabb információk

Infostart

Január-február folyamán nagy nyilvánosságot kaptak a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren elkövetett lopások.

A biztosítók vajon éreztek-e bármit a lopásokról szóló hírekből: emelkedett-e a szerződéskötések, esetleg a bejelentett káresemények száma az azóta eltelt időszakban? A biztosítótársaságokat a Pénzcentrum kérdezte.

Először január közepén értesülhettünk arról, hogy nagy baj van a budapesti reptéren: Dél-Korea budapesti nagykövetsége január 19-én tett közzé egy nyilvános Facebook-posztot, amelyben arra figyelmeztették állampolgáraikat, hogy az utóbbi időben sok honfitársuk értéke tűnt el a bőröndjeikből.

A reptéri fosztogatókat ez nem riasztotta el tevékenységüktől, a következő hetekben sorra láttak napvilágot az újabb, lopásokkal kapcsolatos hírek. Február elején például Babos Tímea teniszező is arról számolt be a Facebookon, hogy táskáját nyitott állapotban vette át az utazást követően, és hiányzott is belőle néhány holmija.

 

Bár logikusnak tűnt, hogy a fosztogatásokról szóló hírek hatására többen kötnek biztosítást utazásuk előtt, a biztosítók számunkra eljuttatott válaszaiból mégsem ez derült ki.

De nem volt változás a bejelentett káresemények mennyiségét tekintve sem.

Az elmúlt 4 hétben megközelítőleg azonos számú volt a poggyászkár bejelentések száma a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva" - tudta meg a Pénzcentrum Tallárom Tamástól, a KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület kárigazgatójától. Hasonlóan nyilatkozott például az Aegon Biztosító és a K&H Biztosító is. Ugyanakkor nem minden biztosító tudott választ adni a kérdésekre, mivel a poggyászbiztosítások sok esetben nem külön biztosítások, hanem az utasbiztosítások részei, tehát nincsenek külön adatok róluk.

A jelenleg köthető utasbiztosításaink automatikusan kiterjednek a poggyászbiztosításra is, nem kell külön igényelni, ezért nem kimutatható, hogy az igénybe vevők száma a kérdésben megfogalmazott okok miatt emelkedne. Ugyanakkor korábban kötött, éves bérlet jellegű termékeink esetében - ahol kiegészítőként kell megkötni a poggyászbiztosítást - sem tapasztaltuk az ilyen jellegű igények emelkedését - tudták meg Vereczki Andrástól, az Uniqa Biztosító Lakossági Biztosítások és Kárrendezés Területének vezetőjétől.

Bár a december-januári hónapokban az utasbiztosítást kötők száma emelkedett,

ennek alakulása a korábbi évek tapasztalatait is figyelembe véve jellemzően a szabadidős időszakokat követi, nincs extrém szerződésszám emelkedés, illetve kárnövekedés az utóbbi időben - tette még hozzá Vereczki András. Bár az okokat nem részletezték, de az Allianz Biztosító is azt a választ adta, hogy nem rendelkeznek adatokkal a szóban forgó kérdéssel kapcsolatban.

A megkérdezett biztosítók válaszaiból úgy tűnik, hogy a legtöbb esetben a térítési limit 100 ezer és 500 ezer forint között található. Azt azonban fontos tudni, hogy sok esetben létezik egy külön, úgynevezett tárgyankénti limit is, amely egy alacsonyabb összeg a térítési limitnél.

A biztosító eltérő mértékben téríthet attól függően is, hogy hol keletkezett kár a poggyászban. Az Uniqa Biztosító válaszából például kiderült, hogy a választott utasbiztosítás csomagjától függően 200 ezer, 250 ezer illetve 400 ezer forint értékhatárig térítik a poggyászkárt, ám kifejezetten légipoggyászkár esetén a térítési limitek már alacsonyabbak: 50 ezer, 75 ezer vagy 150 ezer forint.

Mindegyik biztosítói válasz egyezett abban, hogy

a legfontosabb, hogy minél előbb jelezzük a biztosító felé, ha valamilyen kárunk keletkezett.

A biztosítói adatlapok kitöltése mellett nagyon fontos, hogy írásban, jegyzőkönyvvel tudjuk igazolni a káresemény megtörténtét. Lopás, rablás esetén rendkívül fontos, hogy azt bejelentsük a rendőrségen vagy más illetékes hatóságnál, és az erről készült jegyzőkönyvből nekünk is legyen egy példányunk.

Ha a kár egy légi-, hajó- vagy busztársaság szolgáltatásának igénybevétele közben történik meg, akkor fontos, hogy ezek felé is azonnal jelezzük ezt, és itt is vetessünk fel jegyzőkönyvet. Repülőtéri poggyászkár esetén a légitársaság vagy a repülőtér üzemeltetője által felvett jegyzőkönyvre lehet szükségünk.

Kezdőlap Belföld Csomagfosztogatás a budapesti repülőtéren - újabb információk

A címlapról ajánljuk

Visszatér Kulka János

Úgy tudni, a színpadtól visszavonultan élő színész először a mozivásznon mutathatja meg újra...