eur:
413.19
usd:
398.02
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola
Kiderült, mikor kapják meg a távhővel fűtők a rezsicsökkentést

Kiderült, mikor kapják meg a távhővel fűtők a rezsicsökkentést

A kormány hétfőn tárgyal a távhővel fűtők téli rezsicsökkentését szabályozó rendeletről, amely alapján a szolgáltatók az áprilisi számlákban érvényesítik a 12 ezer forintos támogatást - mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Kósa Lajos kifejtette, a kérdésben napközben tartottak egyeztetést a szolgáltatók szövetségével, valamint az energiahivatal, továbbá a nemzeti fejlesztési és a nemzetgazdasági tárca képviselőivel.

A kormány a február végi, március eleji rendkívüli hideg miatt döntött úgy, hogy 12 ezer forintos támogatást ad a családoknak - emlékeztetett a miniszter, majd hozzátette, a legtöbben, 3,4 millió fogyasztó a gázszámláján keresztül kapja meg ezt a segítséget, míg 650 ezer háztartásnál a távhő rezsijében érvényesítik a támogatást.

Ennek mikéntjéről azt mondta, a távhőszolgáltatók az áprilisi számlákban írják jóvá a 12 ezer forintot. Ahol a fizetés fogyasztóhelyenként történik, ott a családok közvetlenül kapják meg a támogatást, ahol pedig a társasház rendezi a távhőszámlát, ott a társasház kapja meg a segítséget, és dönti el később, miként érvényesíti azt a tulajdonosok felé.

Kósa Lajos közölte, a kormányhatározat előírja majd a távhőszolgáltatóknak, hogy 15 napon belül kötelesek tájékoztatást adni a támogatásról a lakástulajdonosoknak. A szolgáltatók a levélben kitérnek arra is, hogy a bérbe adott ingatlanok esetében a bérleti szerződés alapján kell meghatározni a támogatás címzettjét - tette hozzá.

A miniszter aláhúzta, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) rendelkezésre áll a távhővel fűtők téli rezsicsökkentésének 7,8 milliárd forintos fedezete, amelyet április 15-ig átutalnak a szolgáltatóknak.

Kósa Lajos tájékoztatott arról is, a Magyar Energiahivatal felügyeli, hogy minden távhővel fűtő fogyasztó megkapja-e a téli rezsicsökkentést.

Kérdésekre válaszolva elmondta, az ellenzéki pártok felelősségének tartja azoknak a "bizniszpártoknak" a működését, amelyek csak a pénzszerzés érdekében indulnak a választáson, egyébként pedig nem is léteznek. A Fidesz ugyanis korábban kezdeményezte a többes ajánlás megszüntetését és a szükséges kopogtató cédulák számának 1500-ra emelését, ezt azonban az ellenzék nem támogatta - emlékeztetett. "Azt mondták, virágozzék ezer virág, most virágzik" - fogalmazott.

Kósa Lajos kitért arra is, hogy a "kamupárt" kifejezést inkább azokra az ellenzéki pártokra, például a Párbeszédre, a Momentumra vagy az Együttre használná, amelyek hamisan azt a látszatot keltik magukról, hogy komoly társadalmi támogatottság áll mögöttük.

A miniszter további kérdésekre reagálva azt mondta, biztosan fut az ő számítógépén is kémprogram, de nem érdekli, szerinte ugyanis a modern információs világban ezzel együtt kell tudni élni.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×