Infostart.hu
eur:
376.93
usd:
319.23
bux:
126783.33
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Hatalmas botrány: kitálalt az MSZP visszalépett képviselő-jelöltje

Hatalmas botrány: kitálalt az MSZP visszalépett képviselő-jelöltje

A gyöngyösi MSZP-s polgármester szerint érthetetlen dolgok történnek a szocialista pártban.

Hiesz György, Gyöngyös polgármestere két napja nem csupán azt jelentette be, hogy visszalép a képviselő-jelöltségtől, de azt is, hogy kilép a Magyar Szocialista Pártból, amelynek egyébként alapító tagja.

Mint kiderült, a mátrai városvezető azért döntött így, mert pártja Fodor Gábornak, a Magyar Liberális Párt elnökének szánta a választókörzetet, amely tervből a jelek szerint nem lesz semmi.

És bár az események alapján úgy tűnik, mintha február elején gyorsultak volna fel a választókerület és polgármester sorsával kapcsolatos történések, lapunknak Hiesz György elmondta, hogy őt már egy január 26-i rendezvényen megkereste Fodor Gábor azzal a kérdéssel, mit szólna hozzá, ha helyette Fodor indulna a gyöngyösi választókörzetben.

(Fodor Gábor pártja ugyanakkor azt közölte, hogy Hiesz György visszalépéséről a Magyar Liberális Párt is a sajtóból értesült, a döntésében semmilyen szerepük nem volt.)

– Nem is értem, hogy egyáltalán hogy merülhetett fel ilyen ötlet bárhol – fakadt ki Hiesz –, hiszen magam a sikeres baloldali polgármesterek közé tartozom, és a választásokon legalább háromszor annyi szavazatot kaptam volna, mint a szocialista párt. Ezért nem világos, hogy kinek-minek az érdekét szolgálta volna az én lecserélésem, továbbá az sem, hogy mi zajlik a szocialista pártban.

Hiesz György szerint főként az verte ki nála a biztosítékot, amikor Molnár Gyula pártelnök arra kérte, jelentse be a visszalépését, ami azt a látszatot keltette volna, hogy a szocialisták csak azt követően kerestek a helyére valakit, hogy ő nem akart indulni az országgyűlési képviselői helyért - írja a Blikk.

Arra a felvetésüre, miszerint Molnár Gyula azt nyilatkozta, hogy Hiesz amúgy sem akart az MSZP színeiben polgármester lenni, s a Fodor-féle történet csak ürügy volt számára a pártból való távozásához, Hiesz a következőket mondta:

– Ez nettó ostobaság, sőt, hazugság. Világ életemben baloldali ember voltam, az is maradok, és a vissza-, illetve kilépésem ellenére sem hagyom majd cserben az itteni baloldali választókat.

Címlapról ajánljuk

Megszólalt az Európai Bizottság Orbán Viktor javaslatáról

Orbán Viktor miniszterelnök egy, az Európai Tanács elnökéhez, António Costához címzett levelében egy tényfeltáró misszió felállítását javasolta a Barátság kőolajvezeték megsérült szakasza állapotának vizsgálatára, amit az Európai Bizottság „pozitív lépésként” értékelt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×