Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

A budapesti lakásárak még olcsónak számítanak – lapszemle

A Magyar Idők a fegyverek korszerűsítéséről és a honvédelmi életpályához kapcsolódó bérrendezésről ír. A Magyar Nemzet cikke a budapesti lakásárakkal foglalkozik. Tavaly 26 ezerrel kevesebben próbálkoztak nyelvvizsgát szerezni mint 2016-ban – írja a Világgazdaság.

A Magyar Idők azt írja, korszerűbbek lesznek a fegyverek, s folytatódik a honvédelmi életpályához kapcsolódó bérrendezés, amelynek keretében négy év alatt átlagosan másfélszeresére nő a katonák illetménye. Ami a haditechnikát és a szolgálati körülményeket illeti: 2018-ban a 428 milliárdos honvédelmi költségvetésből mintegy 100 milliárd forint jut laktanyák felújítására, honvédségi eszközök korszerűsítésére és újak beszerzésére.

A Magyar Nemzet cikke szerint bár az utóbbi években alaposan elszálltak az árak, Budapest lakásai még olcsónak számítanak az európai fővárosok között. A magyar fővárosnál csak a horvát, a szerb, a bolgár, a ciprusi és a román olcsóbb. Ugyanakkor a budapesti lakásárak kevésbé megfizethetők az itt élőknek, mint a prágaiak vagy a varsóiak az ott lakóknak.

A Világgazdaság azt írja, tavaly 26 ezerrel kevesebben próbálkoztak nyelvvizsgát szerezni mint 2016-ban. Az Oktatási Hivatal adatai szerint 2017-ben 108 ezren mentek el nyelvvizsgázni, közülük 70,5 ezer embernek sikerült a bizonyítványt megszereznie. Tíz évvel ezelőtt még 174 ezer volt a nyelvvizsgázók száma, azóta évről évre egyre kevesebben próbálkoznak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×